Szeptember 23. - kedd
Ki korán kel, aranyat lel! - a jó turista nem tud sokáig az ágyban szunnyadni, hív a meleg, a napfény, a tenger! Délelőtt birtokba vettük a szállodát, mást igen nem is lehetett! Tabáról annyit érdemes tudni, hogy az izraeli határtól 17 km-re fekvő határátkelő település, ami az elmúlt években kezd szállodáknak és turistáknak otthont adni. A szállodánk a Morgana Azur Resort volt, 2 km-re a legközelebbi lakott épülettől. Előtted a Vörös-tenger, mögötte a Sínai-félsziget hegyvonulatai és az aranyló homok mindenütt. A civilizációt valahol másutt hagytuk. Ha valamire épp szükséged lenne, akkor azt vagy megoldod a szálloda falai között, vagy "Irány a sivatag!". A természet viszont az emberiség modern vívmányai helyett bőségesen kárpótolt. A Vörös-tenger maga a csoda! - a partot gyönyörű korallzátony szegélyezte, és csuda jó volt a kora reggeli napsugarakban - az akkor még orosz turistáktól mentes - parton az apálynak köszönhető bokáig érő vízben ezerszínű halak között sétálgatni.
Estére már persze hogy programot szerveztem: irány a Sínai-hegy 2200 m magassága. Éjszakai túra volt, hogy a reggeli napfelkeltének már a hegycsúcsról legyünk részese. A szállodából este 11-kor indultunk, és hajnali 2-re megérkeztünk a hegy lábához. Ott már várt bennünket a helyi idegenvezető, aki egy nagyon jó fej fiatal srác volt, már 7 éve "utazik" az idegenforgalomban, és nagyon profi módon figyelt a "Csipet-Csapat"-unkra.
Szeptember 24. - szerda
Hajnali 2-kor elemlámpával a kezünkben útnak indultunk. Kis csapatunk a keskeny ösvényen, helyi beduinok és tevéik gyűrűjében haladt. Meg-megálltunk a beduin kunyhókban egy-egy szusszanatra, majd az utolsó 750 lépcső segítségével jutottunk fel a csúcsra, kb. reggel 5:00 magasságában. Elfoglaltuk a minket megillető sziklateraszt, megettük a jó kis magyar elemózsiánkat - mi mást eszik a magyar turista az Sínai-hegy tetején, ha nem győri "Jó reggelt!"-et - és 5:18-kor megpillanthattuk a vörös golyóbis első fénycsóváit a hömpölygő párafelhők között. Fantasztikus élmény volt, ahogy a felkelő nap pillanatok alatt a hűvös sivatagi éjszakából nyári meleget hozott és szemünk káprázott, ahogy megvilágította a vörös hegyvonulatokat. Azonban Mózes kőtábláit hiába kerestem!
Reggel 9-re visszaértünk a hegy lábához, ahol meglátogattuk a Szent Katalin kolostort. Falai őrzik Mózes kútját és az "Égő csipkebokrot". Kicsinyke életem során, nekem itt volt szerencsém először olajfát látni, vagyis milyen is az olajbogyó a fán és nem a Tesco polcain az üvegben!
Reggeli után visszaindultunk a szállodába. A tengerparti szundi és vacsora után várt az újabb kaland ránk: éjfélkor indultunk Izraelbe. Irány Jeruzsálem!
Szeptember 25. - csütörtök
Indulás után alig fél óra alatt már a határátlépés izgalmaival vesződtünk. Ugye, egyiptomi nem megy át Izraelbe és fordítva, így buszról le, és nyomás turista gyalog. Az izraeli határellenőrzés nagyon szigorú, így több mint 2 óránkba tellett, míg az átlépés valamennyi "próbapontját kiálltuk" és győzelemittasan, útlevelünkben az izraeli pecséttel a Szent Földre léphettünk. Bizony, úgy becsüljük meg ezt a pecsétet, hogy ennek köszönhetően ezzel az útlevéllel más arab országba már belépésre nincs mód! Egyiptom és Jordánia kivételével - akik a turizmus miatt, kölcsönös megegyezést kötöttek -, a többi arab országba nem kaphatsz vízumot, mivel Izraelbe jártál, egy az általuk nem elismert államba.
Na, de hogyan is "vót" - Első lépésként egy gyors útlevél csekk, majd következett a "leaving form of Egypt" kitöltése (kedves kis papíros, melyest valamennyiszer kitöltöttél, amikor Egyiptomba be- vagy kiléptél, a hét folyamán nagyon gyorsan belejöttünk), újabb ellenőrző pontnál pecsét az egyiptomi vízumba, csomagátvilágítás. Ujjé, kinn vagyunk Egyiptomból, egyik fele megvan. Következett 600 m "senki földje", majd az izraeli oldal: gyors "bemelegítő" útlevélcsekk, hosszú sorban állás, amikor is egyenként hívtak be az izraeli határellenőrök, és kikérdeztek, hogy mit is akarsz az országukba? Nekem az a szerep jutott, hogy megtaníthattam, hogyan mondjuk magyarul a "fegyvert". Ha úgy gondolták, hogy ártalmatlan vagy akkor innen már egyenes út vezetett az izraeli pecséthez, ha nem akkor jött a sárga matrica az útleveled hátuljára, és irány egy alaposabb kivizsgálás. Egy csodakütyüvel "letapogatták" a csomagod kívül-belül, az útleveled, a mobiltelefonod, és a kicsi kacsóid. Később megtudtam, hogy a kis csipogó valamennyi létező bombaösszetevő kémiai alapanyagát kimutatja, amivel valaha is érintkeztél és azokon a tárgyakon, amihez hozzányúltál. Ugye, legáltalánosabban az útlevelét és a mobilját fogdossa az ember. Mellesleg, én nem kaptam sárga megjelölést!
Na, milyen jó kis programot szerveztem az arab éjszakába éjjeli 1- és 3 között? Bevallom, tényleg egy pillanatig úgy is éreztem magam, mint egy számkivetett: a kígyózó sorban álltam kezemben a hátizsákommal, a szállodában osztott elemózsiás dobozkával, a kényelmes buszos utazás reményében a szállodai párnával és vártam a sorsom, hogy vajon "hogyan döntenek felőlem"! - Senki ne értsen félre, és lehet hogy csak a hely szelleme tette, de "Schindler listája" pillanatképei átsuhantak az agyamon. Azonban minden rendben, és az eljáráshoz képest egész gyorsan le is zajlott, valamennyi útitárssal együtt, 3 óra magasságában már az izraeli buszon ültünk (csak zárójelben jegyzem meg, hogy valamennyi arab ország nagyon igyekszik a nyugati turisták kedvében járni, és hiper- szuper nagyon kényelmes Mercedes, Honda, Toyota buszokkal fuvaroznak bennünket).
A buszon gyorsan elnyomott az álom és reggel 8-kor már Jeruzsálemben ébredtem. A túra az Olajfák hegyéről indult, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész városra. A zsidók mélyen vallják, hogy a Megváltó az Olajfák hegyére érkezik vissza, majd onnan az a Siratófalhoz. Hiszik, hogy ha itt térnek örök nyugovóra, a Megváltótól áldást kapnak, és örök megbékélést. Így az Olajfák hegye a legnagyobb és legdrágább zsidó temetkezési hely, sokuk egész életük során a 4-5000 dolláros sírhelyre spórol, és az egész domborzat sírhelyekkel sűrűn borított.
A Getsemane kert után az Óváros iránya felé vettük utunkat, ahol az első állomás volt a Nyugati Fal, vagy ismertebb nevén a Siratófal. Hogy miért is Siratófal? - Salamon, a zsidók első királya - itt építette fel az első templomot - a Szentélyt -, hogy méltó helyet adjon a kőtábláknak, melyekre a Mózesnek adott Tízparancsolatot vésték. Amikor a zsidóság babiloni fogságba került, a templomot a földig rombolták. A fogságból visszakerült zsidók a templomot újraépítették, - még Heródes is végeztetett rajta átépítési munkálatokat - mely így több mint 500 évig állt. A Szentély i. sz. 70-ig áll, mikor a római birodalom térhódításának esett ismét áldozatul. Napjainkra a Heródes templomából mindössze a nyugati fal maradt meg, amely a zsidók számára a földkerekség legszentebb helye. A közismert név - Siratófal - tehát a zsidók ama szokásából ered, hogy a szent fal előtt imádkozva siratják a száműzött hittestvéreik sorsát és a Szentély lerombolását. Az óváros másik jelképe a kék aranykupolás Sziklamecset, mely az iszlám négy csodája közül a harmadik. Mekka és Medina mecsetje után következik, de megelőzi Damaszkusz mecsetjét. Nevét a kupola alatt található szikláról kapta, mely mind a kereszténység, mind az iszlám hit fontos pillérét jelenti. A szikla a Mórija hegy egy darabja, ahol Ábrahám feláldozni készülte fiát, Izsákot és az a szikla, ahonnan Mohamed próféta szent lován Allah-hoz a mennybe ment.
Ugyanaz a helyszín, de mégis két külön világ… - már ekkor döbbentem figyeltem, hogy a keresztény, zsidó és az iszlám vallás, milyen szorosan és milyen békében élnek meg egymás mellett. Jeruzsálem bármely pontján jársz, egyik utcasaroktól a másikig mindhárom vallás valamelyik sarokpontjával szembesülsz. A Szent Város atmoszférája teljesen magával ragadott, és leírhatatlan érzés volt végigsétálni a "Via Dolorosa"-án, Jézus utolsó útján a halálra ítélésétől a kereszthalálig. A Szent Sír bazilika az utolsó négy stációnak "ad otthont", mely a kereszténység központi pillére, mégis a templomon 6 vallás osztozik. Meghökkentő volt, hogy Jézus síremlékét őrző falakat a nap végén egy muszlin gondnok zárja kulcsra.
Az Utolsó vacsora terme és Dávid király sírja után Betlehem irányába tartottunk, ami már Palesztin terület. A Szent Születés Temploma a világ legrégebbi keresztény épülete, amely Jézus születésének otthont adó egykori istálló helyére épült. Megfoghatatlan élmény volt, azon templom falai között állni, ahonnan minden év december 24. éjjelén az éjféli szentmise a világ valamennyi médiacsatornáján eljut a hívőkhöz. Betlehem után már hazafelé vettük az irányt, azonban a Holt-tenger mindenképp útba esett egy rövid mártózásra. A tenger nevét onnan kapta, hogy nincs flóra vagy fauna, mely alkalmazkodott volna a víz 45 %-os sótartalomhoz. A 422 m tengerszint alatti magasságban a tófenék a kavics helyett sókristályokkal borított. Leírhatatlanul sós, 15 perces fürdés után, már Te is kikívánkozol belőle, mert akkor már valamennyi "finomabb bőrtakaróval megáldott testtájadat" marni kezdi a só.
A határátkelés ismételt koreográfiája után éjfél magasságában hazaérkeztünk. Fáradtan, de fantasztikus élményekkel tele estünk bele az ágyba, és megállapítottam, hogy ez az egy nap bizony nem sok mindenre volt elég, épp egy kis ízelítő a Szent Föld "örökségéből". Izraelnek még legalább egy héttel tartozom! Ígérem, még visszajövök!
Folyt. köv. |
