



|
 |
Először is figyelmesen átolvashatjuk minden csakra leírását és magunkra ismerhetünk egy-egy csakrához kapcsolódó negatív tulajdonságban, esetleg témában. Tapasztalatból mondom, hogy ez alapján az ember arra a következtetésre jut, hogy mind a hét, de legalább öt-hat csakrájával probléma lehet. Ez az elképzelés általában koránt sem téves, hiszen a mai ember nem igazán veszi figyelembe energia központjainak működését és nagyon keveset, vagy egyáltalán nem dolgozik tudatosan rajtuk.
Fontos lenne heti legalább egy alkalmat szentelni annak, hogy "átöblítsük" őket, vagy a színüknek megfelelően, vagy fehér fénnyel. Ehhez csinálhatunk egy komplex csakra meditációt, amikor nyugalmi állapotban, egy széken ülve mély levegőt veszünk, majd a fejünk búbján képzeletben beengedve tiszta fehér fényt, végig megyünk mind a hét csakrán és megtisztogatjuk, energetizáljuk azokat. Végezetül a gyökércsakrán vezetjük ki magunkból a tisztító fényt. Ezt többször is megismételhetjük.
Érdemes azonban mindegyiken egyesével is dolgozni. A válasz arra, hogy melyik témának/csakrának van prioritása -nagyon egyszerű. Figyeljük meg magunkat miként viselkedünk stresszhelyzetben!
Ki gondolta volna, hogy ezzel is összefüggenek a csakráink blokkjai és az ő működésüknek megfelelően változhat a reakciónk a kínos/félelmetes/kellemetlen szituációkban? A hasunk fáj, a torkunk szorít? Ez válasz arra, hogy hol van szükség energia-munkára: 1-es csakra - hasmenés, az érzet, hogy kicsúszott a lábunk alól a talaj 2-es csakra - sírógörcs, hisztéria 3-as csakra - tehetetlenség érzet, gyomortáji idegesség, stresszhelyzetben falási/rágcsálási kényszer, esetleg képtelenség az evésre 4-es csakra - szívdobogás, mellkasi szorítás 5-ös csakra - torokszorítás, gombóc érzet a torokban, diszharmónia a beszéd területén (szótlanság, beszédre való képtelenség-túlzottan intenzív, mennyiségi beszéd) 6-os csakra - mentális blokk, gondolkodásra való képtelenség, fejfájás 7-es csakra - bizonytalanság érzet, kiszolgáltatottság érzet.
Vizsgáljuk meg, hogy mely területen vannak a legnagyobb problémák az életünkben. Tegyük fel, a "Kivel van gondom?" kérdést. A válasz alapján megfejthetjük, hogy melyik területen kell legintenzívebben dolgoznunk: 1-es csakra - ÖNMAGAMMAL 2-es csakra - PARTNEREMMEL, A MÁSIK NEMMEL 3-as csakra - EGY CSALÁDTAGOMMAL, A CSALÁDOMMAL 4-es csakra - ÁLTALÁNOSSÁGBAN A EMBERTÁRSAIMMAL, „NEM SZERETEM AZ EMBEREKET” ÉRZET 5-ös csakra - MAGASABB VILÁGOK ELFOGADÁSÁVAL 6-os csakra - MAGASABB VILÁGOK ELFOGADÁSÁVAL 7-es csakra - MAGASABB VILÁGOK ELFOGADÁSÁVAL.
Amennyiben felismerésre jutottunk, tudatosan munkálkodjunk azon, hogy csakráink blokkjai feloldódjanak! Sok sikert az önismereti munkához! |