Bariloche (és az Argentín tóvidék)

Bariloche és az argentin tóvidék ("Svájc Argentínában")
2004-03-21
Az éjszaka nagy részét frankón átaludtam a buszon. Reggel 7-kor értünk Esquel-be, ahol volt egy 50 perces pihenőja a busznak. 8-kor indultunk tovább. A táj Esqueltől egészen Bariloche-ig csodás volt. Ez már ismét az Andok vidéke, tele hatalmas hegyekkel és zöld völgyekkel.

11.50-re értünk be az argentin tóvidék leglátogatottabb kisvárosába, Bariloche-ba. Ez a kisváros Rio Negro államban a Nahuel Huapi Nemzeti Park közepén fekszik a hasonló nevű tó partján. A pályaudvarról kijőve azonnal fogtam egy taxit a buszon utazó 2 skót lánnyal, majd eldzsaltam az Eran által megadott helyre, az El Ciervo Rojo Hosteria-ba. A srácok sajnos nem voltak ott és ami mégnagyobb sajnos az az, hogy hely sem volt. Így aztán otthagytam a cuccaimat a portán és elindultam diákszállókereső körtúrámra. A központban találtam is egyet, ahol befoglaltam egy helyet, majd visszamentem a hatizsákomért. Amikor visszaértem, akkor vettem észre, hogy az utca túloldalán is van egy diákszálló és mint kiderült, az még olcsóbb is mint a központban lévő. Oh yeah. Gyorsan be is jelentkeztem ide majd elmentem ebéd után nézni. Sétálgatok lefelé az utcán mire egyszer csak az egyik étteremből Hai és Eran bukkant elő. Egyszerűen éreztem, hogy össze fogunk futni. A srácok egy 15km-re lévő lovardában lefoglaltak egy délutáni 2 órás lovaglást, így döntenem kellett gyorsan, hogy velük akarok-e tartani. Ugyan még soha nem lovagoltam, de mi bajom lehet tőle? :)

A Tom Wesley névre hallgató "lovas egységbe" nem sokkal 2 után értünk. Szerencsére volt a srácoknak vagy 5-6 lovuk, így nekem is jutott egy jó öreg Ráró. Illetőleg Tormenta-nak hívták a lovat, ami vihart jelent de eme 9 éves jószág járása mindenre emlékeztetett csak a viharra nem. Azsebaj. Kellemesen ellovagolgattunk 2 órán keresztül, s a túra végére rendesen elfáradtak az én lábaim is. A nyereg végig piszkálta a combomat, azt hittem megveszek már a végén. Maga a lovaglás egyébként iszonyú jó volt ettől függetlenül de rengeteget kell még a technikámon dolgozni. :)

A délután hátralévő részét Bariloche belvárosában sétálgatva töltöttük. Elmentünk egy csokoládé áruházba, amit "Chocolate del Turista"-nak hívnak. Több száz féle csoki és legalább 30 féle meseízű fagyi. Sajnos nem túl olcsó hely de annyira finom volt minden, hogy alig akartunk eljönni. Miután kiélvezkedtük magunkat, visszatértünk Eranék szálláshelyére pihizni 1-2 órát. Kitaláltuk, hogy a tóvidéket legegyszerűbben autóval tudnánk megnézni, ezért a hotel recepciósának segítségével másnapra lefoglaltunk egy kis Opel Corsat. (Ami itt egyébként Chevrolet Corsa néven fut.)

Nem sokkal 8 után vacsorázni indultunk. A szerencsés étterem az "El Boliche del Alberto" volt, ami a kisváros egyik legnevesebb steak étterme. Hatalmas húsokat szolgálnak itt fel, ezt egyszerűen ki kell próbálni az idelátogatóknak. Az egyetlen mentség, ha vegetáriánus vagy. :) Miután szénné ettük magunkat, hazatértünk aludni. Lefekvés előtt még az amerikai szobatársammal dumáltam egy kicsit, majd 11.45-kor bedőltünk aludni.

Túrázás az Argentin tóvidéken: 1. nap
2004-03-22
Reggel 9 körül ébredtem. Írtam egy kis naplót, majd fél 11-re befutottak Eran-ék. Az autót déli 12-re kértük a hostel elé, így másfél óránk maradt, hogy kaját vegyünk és sátrat béreljünk. A kajavétel sikerült viszont a sátorbérléssel várnunk kellett, mert az egyetlen hely ahol ezt meg lehetett tenni az a központtól kocsival volt 8-10 percre, annyit meg nem akartunk gyalogolni. Nem sokkal dél után megérkezett a kis autónk. Fehér színű 1 literes Chevrolet Corsa, 3 ajtós. A költségek csökkentésére Eranék beszerveztek egy negyedik srácot is. (A 23 éves Tal-t, aki természetesen izraeli csávesz.) Napi 140 pesó volt a kicsikocsi, korlátlan kilométerhasználattal. (Erre ez alkalommal gondosan odafigyeltünk.) Két napra az 280 plusz benzin, szóval fejenként 90-ből meglesz. Stenk. Az autó átvétele után elmentünk a sátorért majd visszamentünk a cuccokért, hogy berámoljunk az autóba. Mire visszaértünk Eran beszervezett egy lányt is, az ugyancsak izraeli Mali-t. Takarékosság szempontjából oké de öten plusz cuccok egy 3 ajtós Corsában? Nem örültem az ötletnek de nem volt mit tenni. A hátizsákjainkat a szálláshelyeinken a ruhák és egyéb "cikkek" többségével ott hagytuk.

Délután 2 után indultunk az ún. "7 tó útjára". Ez a Nahuel Huapi Nemzeti Park északi részén egy kijelölt olyan útvonal, ami 7 különböző tavat érint. Ragyogó időnk volt, nyomattuk a zenét az autóban ezerrel, szóval vidáman indult a túra. Útközben meg-megálltunk fényképezni a tájat, jó volt ilyen szabadon menni abban a tempóban, ahogy mi éreztük. A 7 tó útvonala nagyrészt a már "megszokott" murva-, kőút, ezért ezeken a szakaszokon nem tudtunk gyorsan haladni. De nem is igazán akartunk mert a táj annyira szép volt. Kb. 2 óra után érkeztünk el a Lago Traful-hoz, annak is egy sziklákra épített kilátópontjához. Mondanom sem kell, mesés volt a látvány. Olyannyira, hogy Eran és Hai azonnal megkívánták a vizet, így a kilátó után a tópartra lecsorogtunk és egy finom kis 1,5 órás szünetet tartottunk. A tó vize kegyetlenül hideg volt, de hadsereget megjárt izraeli cimboráim vígan ugrándoztak benne. Ahogy érzik...

A pihenő után elindultunk, hogy megkeressük aznapi szálláshelyünket. Még vagy 1 órát nyomultunk előre 30 km-es átlagsebességgel, amikor elértünk egy Villavalami nevű tóhoz ami mellett egy ingyenes kemping és egy vendégfogadó étteremmel voltak találhatók. Tökéletes hely volt az éjszakázásra így itt maradtunk. Felvertük a sátrat, majd 8-kor vacsizni indultunk az étterembe. (Oké, napközben ehetünk szendvicsféléket de napi egyszer kell valami szubsztancia.) Ismét steak-et rendeltünk de ez alkalommal melléfogtunk. Erősen felejthető volt a husika, de mivel éhesek voltunk mint a farkasok, betermeltünk mindent. Kellett az energia.

Vacsi után visszamentünk a sátorhoz és raktunk egy tábortüzet. Eleinte kicsit nehezen ment, de aztán belobbant a bébi. Odatelepedtünk a tűz mellé, dumáltunk (vagyis én nem sokat mert a társalgás 80%-ban héberül folyt) és néztük a csillagokat. Tiszta vándortábor érzésem támadt, pedig soha nem voltam vándortáborban. A csillagkonstelláció a déli féltekén egyébként más mint az északin és szerintem sokkal több csillag látható az égen. Persze az is lehet, hogy még nem voltam elég sötétben kint az erdő közepén éjszaka otthon.

A szabad ég alatt aludtam el a tűz mellett fogalmamsincs mikor.

Túrázás az Argentin tóvidéken: 2. nap
2004-03-23
Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy csonttá fagyok. A tűz kialudt, s a levegő iszonyúan lehűlt. Egy ideig még forgolódtam, de aztán rájöttem, hogy az állítólag -7 fokig "működő" hálózsákom egy kalap nudli, így beültem az autóba melegedni. 2 méteres "óriásként" nem a legnagyobb stenk egy Corsában éjszakázni de legalább nem fagytam szét. A kellemesebb körülmények ellenére reggel 8-kor felkeltem, nem bírtam tovább az autóban fetrengeni. A srácok csak 10 után kezdtek ébredezni így addig én a tóparton sétálgattam és figyeltem az ébredező természetet. Fain volt.

Fél 11-re összeszedelődzkötünk majd bevágódtunk az autóba és elindultunk a még 50 km-re északra lévő San Martin de los Andes városkába, ami már a Lanín Nemzeti Parkban van Neuquén államban. Hangulatilag egy az egyben ugyanaz mint Bariloche, csak egy kicsivel kisebb méretben. Az idevezető út aszfaltozott volt szerencsére, így negyed 12-re már a főutcán sétálgattunk. Vettünk egy kis reggelit és degeszre ettük magunkat. S.M. de los Andes a Lácar tó keleti végében fekszik 2 hegy közötti völgyben. Reggelizés után felautóztunk az egyik közeli kilátópontra, a Mirador Arrayal-ra. Innen csodálatos kilátás nyílt a városra és a környező hegyekre na és persze a Lácar tóra. Negyed órát pihiztünk itt majd elindultunk visszafelé Bariloche irányába. Az idő eddigre eléggé befelhősödött már de legalább nem esett az eső.

Mivel az autót 2 napra béreltük ki, így még nem akartunk ezen a napon visszaérni, tehát nyugisra vettük a figurát, s útközben hol itt, hol ott tartottunk 10-30 perces pihenőket. Az sötétedés Villa de Angostura-ban ért utol bennünket, ami a Nahuel Huapi tó északkeleti csücskében található, Bariloche-től 80 km-re. Kegyetlenül éhesek voltunk így beültünk az egyetlen nyitva lévő egységbe hamburgerezni és pizzázni. (Az éttermek ugyanis csak este 8 után nyitnak Argentínában, ekkor meg még csak 7 óra volt.) Sajnos nem volt túl császár az étek de letuszkoltuk nagynehezen. (Ezt így utólag visszagondolva lehet, hogy nem kellett volna.)

Vacsi után egy Villa de Angostura-tól 15 km-re lévő újfent ingyenes kempingbe mentünk, ahol sátorfelverés és tűzrakás volt a program, majd egy csendes zenehallgatós beszélgetés a tűz mellett. A társalgás ismét nagyrészt héberül ment, így én hamarabb elvonultam. A vacsorára elfogyasztott pizza (vagy valami más) elkezdett rakoncátlankodni a gyomromban de aztán megnyugodott.

Kb. éjfél lehetett amikor elaludtam (az autóban éjszakáztam ismét).


(Őszintén meg kell, hogy mondjam, hogy bármennyire is jó fejek az izraeliek, azért hébert hallgatni egész nap nem oké. Az autóban is végig nyomták a dumát, néha komolyan mondom azt hittem megőrülök. Aztán meg betettek izraeli zenéket a magnóba, hogy tetézzék a dolgokat. Arra a következtetésre jutottam, hogy ha nem muszáj, akkor mostantól fogva csak akkor utazom izraelivel, ha egyedül van. Eli volt az egyetlen (és szerintem nem sok van az ilyenekből), aki annyira tisztelettudó volt, hogy a jelenlétemben max. 5%-ban beszélt héberül (még az izraeliekkel is csak angolul beszélt, hogy be tudjak kapcsolódni a beszélgetésbe) és én is hasonlóképpen cselekedtem, amikor Csabival még Ilha Grande-ra utaztunk Brazíliában Alex-szel és Eli-vel, azaz csak angolul beszéltünk szinte végig.)

Visszatérés Bariloche-ba és egy nyugis délután
2004-03-24
Reggel 9 körül keltünk. Az autót délre kellett visszavinni Bariloche-ba, így nem volt vesztegetni való időnk. Gyorsan lebontottuk a sátrat, összecsomagoltunk és elirányultunk egy közeli reggelizőhelyre, ahol egy fenséges lakomával indítottuk a napot. Több féle péksüti, karamella krém, eper és málnalekvár és egy speckó krémsajt a pirítóshoz. Naggyon nagy stenk volt. 10 után kicsikével már "hazafelé" repesztettünk. Az idő ismét ragyogó volt, 7 ágra sütött a nap. De lehet, hogy 8 ágra. :) Eran sportos vezetési stílusának köszönhetően fél 12-re visszaértünk Bariloche-ba.

Gyorsan leadtuk a bérelt sátrat, majd visszamentünk a Ciervo Rojo Hosteria elé, hogy leadjuk az autót is. Már korábban is felfigyeltünk arra, hogy hangosabb az autó mint volt de nem nagyon izgattuk miatta magunkat. Eran mondta, hogy valószínűleg a kipufogó de én biztos voltam benne, hogy majd kidumáljuk. Nem mondom, hogy a meglepetés erejével ért de sajnos nem nyertem. Az autókölcsönzős srác az érkezés után beindította az autót és azonnal kiszúrta, hogy valami bibi van. Mondta, hogy hallgassuk az autót, de adtuk a hülyét, hogy nem hallunk semmi különöset. Erősködött, hogy de pedig van valami de mi mondtuk, hogy az autó ilyen volt, amikor elhoztuk. Nem hitt nekünk. Hogy bizonyítsa igazát, beültetett az autóba és elvitt egy autószerelőhöz ahol volt szerelőakna, s oda lemászva már nem volt apelláta. Mivel a kipufogódob és a kipufogócső kapcsolódási pontjánál volt egy apró repedés, Eran felajánlotta, hogy meghegeszti a hézagot ő maga, de a bérlős srác azt mondta, hogy akkor is le fog minket szedni 120 pesóra (ennyi egy utángyártott nem gyári kipufogódob ára) és pont. Mindenesetre a helyszínen kicseréltettük vele az alkatrészt, nehogy csak úgy leszedjen, aztán meg meghegessze a hézagot úgy, ahogy azt Eran is megtette volna. Mivel nála volt Hai hitelkártyájának az aláírt hivatalos másolata, nem tehettünk semmi mást, így hát tejeltünk. Valószínűleg a köves úton a felcsapodó kavicsok okozhatták a problémát. Ezzel a váratlan plusz költséggel együtt közel 100 pesóra jött ki fejenként a 2 napos autókölcsönzés. Így jártunk. Eran készített egy pár fotót a sérült és kioperált alkatrészről, s mikor elköszöntünk csak annyit mondott a srácnak, hogy "viszlát a bíróságon". (Neki ugyanis szent meggyőződése volt, hogy átvertek minket. Engem viszont a lelkiismeret nem hagyott elégedetlenkedni, mert tudtam, hogy ezt a szegény kis 1 literes gépet annyira leamortizáltuk 2 nap alatt, hogy a tervezett élettartama előtt fél évvel tutira el kell majd dobni.)

Eme nem túl kellemes intermezzo után mindannyian bejelentkeztünk az Aire Sur nevű diákszállóba, ahol én már korábban aludtam egy éjszakát. A délután hátralévő része csendesen telt. Elvittük a koszos cuccainkat a mosodába és egy helyi internetkávézóban élveztük az információs szupersztráda adta lehetőségeket. A gyomrom újfent elkezdett rakoncátlankodni és ez most már nem tűnt olyan tovaszökellő problémának. Mivel nem túl sok szilárd kaja csúszott le mindeddig, azt hittem, hogy csak az éhség kínoz ezért Erannal és Malival elmentünk vacsizni. Amikor szerény vacsim után elindultam hazafelé, egyszer csak elkapott a hidegrázás. Mire hazaértem már reszkettem mint a nyárfalevél. Azonnal egy forró fürdőt vettem de sajnos nem sokat segített. Valami cudarul elcsapta a gyomromat és volt egy érzésem, hogy az 1 nappal korábbi pizzának köze van ehhez. Lefeküdtem az ágyikóba és bekaptam egy lázcsillapító tablit. Ahogy gondoltam, sajnos semmit nem segített, mert a gyomorban volt a probléma. Fogalmam sincs hány óra lehetett, de egyszer csak elszenderedtem.

Az "ördög" napja
2004-03-25
Az éjszakám meglehetősen mozgalmasra sikeredett. Éjjel 3 óra lehetett, amikor Eranék visszatértek a kocsmázásból, s erre én is kikászálódtam az ágyból. Cudarul éreztem magam de próbáltam jókedvű lenni. Mivel a hőemelkedésem (vagy lázam) nem akart alábbhagyni, arra a következtetésre jutottam, hogy vagy így vagy úgy a gyomrot ki kell tisztítani. (Bocs, hogy ezekről is ilyen részletességgel írok dehát ez egy napló...) Mali-tól kaptam egy hashajtót, hadd örüljön a belecske. Hát, nem örült. Néhány óra után elkezdett hatni és egészen délután 2-ig így sehová nem mehettem. De legalább elmúlt a lázam és kezdett visszajönni az életkedvem. És ez már haladás...

Erantól még reggel 11-kor egy időre most végső búcsút vettem, ugyanis neki március 31-én Rióból repjegye van Izraelbe és időben el akart indulni abba az irányba. Csak úgy mint Elivel, vele is több hét cimboraság köt össze, az Iguazúnál találkoztunk feb 28-án és egy néhány nap kivételével egészen eddig a napig együtt pörögtünk. Az élet megy tovább és nekem is mennem kell... :)

A délután folyamán a diákszálláson néztem bugyutábbnál bugyutább amerikai filmeket. Többre nem nagyon volt energiám. Az este még frissítettem a weboldalt (ez volt a nap fő eseménye), majd éjfél magasságában elalvás következett.

Következő állomás ismét Chile lesz. Indulás reggel 10-kor!!!

Folytatás: Pucón (Chile) (2004.03.26. - 03.29.)