Puno (és az "Úszó szigetek")
Puno és az "Úszó szigetek", valamint továbbuszozás Cusco-ba
2004-05-03
(Puno-ban ugyan csak néhány órát töltöttünk, mégis úgy gondoltam, hogy külön menüpontot "érdemel".)
A Bolívia-Peru határán töltött kellemes fél óra után visszaszálltunk a buszra ismét és du. fél 3 magasságában célba vettük Puno-t, ami a Titicaca-tó perui oldalának az egyik legjelentősebb városa. Útközben áthaladtunk egy Ilave nevű helyen, ahol állítólag pár héttel korábban hatalmas "népfelkelés" volt. (Erről már írtam korábban de most személyesen is tanúja lehettem annak, hogy van-e itt valami látható gubanc.) Hogy pontosan mi volt a probléma kiváltó oka azt nem tudom, de annyi biztos mindenesetre, hogy a polgármestert elrabolták, majd halálra kövezték, valamit 2 magasabb rangú tisztviselőt is szanaszét vertek. A "buli" idejére lezárták az egész várost, ami azt jelentette a Bolívia felől érkezők számára, hogy "szivacs" van. Voltak akik nem jutottak keresztül, mások gyalog kerülték meg a városkát. Szerencsére mire mi ide jutottunk már minden simán ment. Már ami az áthaladást illeti. Puno-ba délután 4 előtt egy picikével érkeztünk meg. Ez Bolíviai idő szerint már 5 óra, ugyanis Peru 1 óra lépés visszafelé. A buszunk tovább Cusco-ba (az Inka fővárosba) este 8-kor indult tovább. Volt tehát 4 óránk, hogy megnézzük a Puno környéki legfontosabb nevezetességet, az "úszó szigeteket".
Mik is ezek az úszó szigetek? Spanyolul "Islas Flotantes" (angolul "Floating Islands") néven futnak. Összesen kb. 40 különböző úszó sziget együttese, ahol az UROS népe él. Az UROS évszázadok óta él ezeken a mesterségesen (mindenféle fagerendák és azokon keresztbe kasul elhelyezett nádtömeg) épített szigeteken. Mivel félig-meddig gerendákon és cölöpökön nyugszanak ezek a szigetek, ezért csak az esős időszakban úsznak (de akkor is csak lebegnek), száraz évszakokban nem. Hogy pontosan milyen rétegeket is fektetnek egymásra és hogyan arról fontosabb részleteket nem tudtunk meg. Az UROS egy nagyon sötét bőrű indián népcsoport, akik az inkákkal és a mai meszticekkel is elkezdtek egy idő után vegyülni, így az eredeti UROS nyelv és az UROS nép is kezdett eltűnni. Mára már csak mesztic UROS (azaz vér szerint már nem tiszták) létezik és főleg aymara és quechua nyelven beszélnek (a spanyolon kívül persze).
Szóval a látogatás... Először is a délutáni 4 órai nap eléggé lent van Peruban, így már érkezéskor rájöttem, hogy nem jó ötlet volt összekötni a cuscoi utat az úszó szigetek látogatásával. A buszállomáson várt minket egy néhány emberke, aki az "Úszó szigetekre" befizetett hülye turistákat szervezi ki a kuriózumnak számító "UROS világá"-ba. A késői időpont és az egyre közeledő naplemente már a kezdetekben bepippantott engem (pedig én tényleg egy nyugis gyerek vagyok), de ennek tetejébe még az időjárás sem kedvezett nekünk. Pont a Puno-ba vezető úton mondtam valakinek büszkén, hogy eddig az időjárásfelelős mindig kegyes volt hozzánk. Nesze neked elkiabálni ilyeneket. Szóval kiértünk a kikötőbe és felszálltunk egy fedett kisebb méretű hajóba. Egy ideig egy helyi általános iskolás fiúcska próbált egy 2 soros pánsípon (aminek a quechua neve zampona vagy siku) helyi dallamokat interpretálni de szegénykém borzasztóan gyengén teljesített. A "koncert" után aztán végre megérkezett a "hajóskapitány" és elindultunk a szigetek felé. Kb. 3 perce lehettünk úton amikor leállt a motor. Kb. 10 perc volt ekkor a naplementéig, ráadásul az ég is beborult, szóval mondom, ez nice. Szép kis túrának néztünk elébe:"Látogatás az úszó szigeteken a sötétben". A hajót aztán sikerült beindítani nagynehezen, így folytattuk az utat. "Idegenvezetőnk", egy helyi fiatal srác borzasztó angolsággal mesélt a szigetek történetéről, esküszöm, hogy nevetnem kellett, annyira mókás volt az egész. (Késő van, majdnem sötét, a kapitány küszködik, hogy életben tartsa a hajót, miközben az idegenvezető meséli a sztorit - fél szemmel persze a kapitányt figyeli, aki izzad mint egy ló, odakint közeledik a vihar és közben meg örülnünk kell, hogy de jó milyen király helyen vagyunk.)
Fél órás vergődés után aztán megérkeztünk az első szigetre. Nem mondom, jópofa volt az egész csak egy kicsit mű. A helyiek mindenféle nyakláncot, szobrocskákat és egyéb souvenir-t próbáltak ránk sózni de nem nagyon jött nekik össze. Mire megérkeztünk már hatalmas volt a szél és elkezdett az eső is cseperegni. Így aztán nézelődtünk vagy 10-15 percet majd visszaszálltunk a hajóra. Néhányan egy speckó nádból készített hajón átevickéltek egy másik szigetre de nekem ahhoz már rohadt hideg volt. Már a fedett hajóban is majd szétfagytunk, nemhogy még a hullámzó Titicaca-tavon egy lélekvesztőn ücsörögjek 10 percig. Na neeeeeem. Az eső egyre erősebben kezdett esni, így a fantasztikus programunkat rövidre zárva 2 percre kiugrottunk a második szigeten is, majd visszahajókáztunk a puno-i kikötőbe. A hajó útközben köhögött, krehácsolt, azt hittem soha nem lesz vége ennek a "szenvedésnek".
Visszaérkezés után visszavittek minket a központi buszpályaudvarra, ahol az egyik helyi étteremben megvacsoráztunk. A vacsora mellé INCA KOLA-t fogyasztottunk, ami egy rágógumi ízű, sárga színű perui üdítőital (mára már a Coca Cola tulajdona) és mellesleg baromira kamázom. Még annak idején new yorki éveim alatt az egyik kedvenc éttermem egy Pio Pio nevű perui csirkés hely volt, ahol ugyancsan Inca Cola-t ittam minden alkalommal. Szóval ez olyan nosztalgia is volt számomra újból ilyet inni.
Vacsi után felvettük a cuccainkat a Pan American busztársaság irodájából, majd felszálltunk a 8-kor Cusco-ba induló buszra. A buszunk BUS CAMA (ÁGY BUSZ) volt, ami azt jelenti, hogy a székek elvileg vízszintesig lehajthatók. Nos, ez nem így volt de legalább a lábnak volt elég hely, így nem panaszkodtunk. Indulás után 1-2 órával még megálltunk egy huzamosabb időre, ahol "Peru krémje" szállt fel a "fedélzetre", majd végre célba vettük Cusco-t.
Nem aludtam túl jól de legalább haladtunk és ez volt a lényeg.
Folytatás:
Cusco (2004.05.04. - 05.07.)
|