Cusco

Megérkezés Cusco-ba, az Inkák fővárosába és az első nap
2004-05-04
Az éjszaka folyamán hajnaltájt többször megállt a busz mindenféle kisvárosokban de aztán reggel 5-re megérkeztünk Cuscoba. A szállást már előre leszerveztük még a Copacabana-Puno szakaszon a busztársaság egyik alkalmazottjának ajánlatával élve, miszerint Cusco-ba érve egy frankó kis diákszállót vehetünk igénybe fejenként 5 dolcsiért, ráadaásul másfél napra kapjuk meg a szobát ezért az összegért. Elfogadtuk az ajánlatot, így a pályaudvaron egy Fernando nevű helyi tag várt minket, hogy elkalauzoljon bennünket a beígért Hostel Cristales-be. Természetesen az előre megígértek másként alakultak, mert az említett szálláshely éppen teli volt, így egy másik lepukkantabb helyre vittek minket, ahol az éjszakát a reggelig kihúztuk.

Felkelés után átballagtuk a Cristales-be. Mivel déli 12 volt a kijelentkezés ideje, ezért várnunk kellett, így aztán elmentünk egy fennségeset reggelizni egy közeli kávéházba. Reggeli befejeztével ismét megjelent Fernando savanyú arccal, hogy nem jelentkezett ki senki, így nincs továbbra sincs helyünk. Viszont közölte, hogy van egy másik diákszállója a főtér közvetlen szomszédságában, ami egy kicsivel többe kerülne, de a kellemetlenséget orvosolandó odaadja ugyanazért az összegért a szobát. A sok kavarodás és cuccolgatás ellenére így aztán mégiscsak jól jártunk, mert közvetlen a központba kerültünk. Stenkség.

Lecuccolás után Fernando egy kiselőadást tartott az általa igénybe vehető turistalátványosságokról. Mivel a drágább szállást olcsóbban odaadta, azt akarta elérni, hogy a túrákra nála fizessünk be. A kis ravasz. Az információáradat után azonnal elindultunk, hogy utánanézzünk a Cusco környéki legnagyobb turistaattrakciónak, az Inkák elveszett romvárosához, a Machu Picchu-hoz vezető 4 napos ún. "Inca Trail" ("Az inkák útja", spanyolul "Camino Inca") túra leszervezéséhez. Ezt a túrát is ajánlotta Fernando, viszont még a bolíviai pampánkon velünk utazó ír srác, Damien tanácsára egy másik utazási irodával akartuk ezt az utat összehozni. Az "Inca Trail" túra az elmúlt években olyannyira népszerűvé vált, hogy 2 éve állami határozat alapján limitálták a napi "Inkák utját" gyaloglók számát 500 főben. Ez azt eredményezte, hogy már nem lehetett azonnal feliratkozni az útra, hanem csak 4-5 napos várakozással, ami alatt egyenként engedélyt kapnak a túrázók. A népszerűség miatt az árak is egyre magasabbra szöknek, a 2-3 évvel ezelőtti 50-100 USD-s összeg mára már 150-250 USD között mozog. Elindultunk tehát, hogy megkeressük a "Llama Path" névre hallgató irodát. Mikor odaértünk közölte a srác, hogy legközelebb 8 nap múlvára van csak hely, azaz május 12-re. Addig ugyanis már minden létező helyet lefogaltak. EZ NEM LEHET IGAZ!!! Ennyi várakozási időről még soha nem hallottunk. Mivel azonban az út lefoglalásakor azonnal fizetni kell, ezért várnunk kellett a másnap érkező Nick-re és Liz-re, ugyanis Rurrenabaque-ban úgy állapodtunk meg, hogy együtt nyomjuk le Dél-Amerika talán legnépszerűbb túráját. Én se nagyon érek rá időt vesztegetni de Mike mégkevésbé, mivel neki május 18-ára szól Limából a hazaútja. Igyekeznünk kell tehát. Utána néztünk még néhány ajánlatnak de úgy tűnt, hogy a Llama Path nem kamuzott. Nincs hely és punk tum.

A délután folyamán a városban sétálgattunk, főleg a főtér, a Plaza de Armas környékén. Jó kis hely ez a Cusco. Oké oké tele van turistával ami annyira nem fain, pláne, hogy eme tény miatt rengeteg az étterem, bár, és szórakozóhely ügynök az utcán - akik nagytöbbsége egyébként 20 év körüli helyi jófej fiatal - de mégis olyan jó hangulat árad a levegőből. Minél jobban közeledett az este, annál többen "támadtak le" minket mindenféle ajánlatokkal, melyek közül a legnagyobb poén ingyen mozijegy, valamint különféle szórakozóhelyekre mindenféle ingyenes piakuponok. Egy fél óra alatt annyi ilyen kupont nyomtak a kezünkbe, amennyit már szinte el sem lehet inni. De az ötlet tetszett. Nincs beugró, ingyen van a pia, szóval ez a legnagyobb stenk.

Az este folyamán elmentünk az egyik bárba megnézni egy filmet (Quentin Tarantino: Kill Bill 2 c. alkotását) majd frankó kis perui rostonsült csirkét vacsiztunk. Hasonlót ahhoz, mint amit a már említett new yorki Pio Pio-ban ettem anno halomszámra. Jujj de nagyon jóóóóóóóó volt. Ráadásul olcsó, mint atom. (Hatalmas csirkemell, sültkrumpli, saláta plusz üdítőital 9 soles -ert, ami kb. 540 Ft.) Vacsi után elballagtunk egy Mandela nevű bárba (igen, az öreg Nelson-ról nevezték el), ahol egy fantasztikus helyi spanyolgitáros srác muzsikálását hallgattuk meg. Vagyis az első körben spanyolgitározott, a második körben meg csatlakozott hozzá egy basszeros és egy dobos és fincsi kis jazz standard-eket nyomattak. Rettentően jól esett hallgatni egy kis igényes élő muzsikát. A jazzkoncert után a nap "záróattrakcikója", a Mama Amerika éjszakai szórakozóhey következett, ahol 4-en elfogyasztottuk azt a halom ingyen piakupont, amit az utcán "ránk sóztak", majd hajnalig táncoltunk ezerrel. A hosszú nap és a nem igazán pihentető előző éjszakai buszozás miatt én eléggé lepukkantam, így fél 2 után hazasomfordáltam aludni.

Pihenőnap Cuscoban
2004-05-05
Reggel viszonylag sokáig lustálkodtam. Mike reggel 7-kor ért haza, így az "Inka Trail" ügyében egyedül kellett, hogy intézkedjem. Kb. dél lehetett már amikor elindultam a lányokkal a Llama Path utazási irodába. A főtérre érve Keren azonnal kiszúrta a kb. 50 méterre sétáló Nick-et, aki aznap reggel érkezett Cusco-ba. Vidám összetalálkozásunk után együtt ballagtunk el a következő heti túrát lefoglalni. Mire odaértünk közölték velünk, hogy már csak május 14-re van hely, mivel iszonyatos iramban mennek a foglalások. Mike-ra gondolva azonnal kétségek merültek fel, így vissza kellett rohannom a szállásra, hogy megkérdezzem angol cimborámat az időpontról. Mike nagy nehezen feltápászkodott, majd visszadzsaltunk az irodába. Mire visszaértünk kiderült, hogy sikerült május 13-ra helyet szerezni, ami Mike szempontjából nagyon megnyugtató volt, mert így nem május 17-re, hanem már 16-ra vissza fogunk érni. Első lépésként az útlevelünket fénymásolta le a srác, majd a Nemzetközi Diákigazolványokat (ISIC) kérte el. (Ez utóbbiból nekem nem kéne, hogy legyen de VAN. :) Az ISIC kártya ugyanis 25 USD kedvezményt jelent, juhéééééééj. A 4 napos túra így nekem (és még 2 másik embernek) 140 USD, a többieknek pedig 165 USD. És még örülhetünk, hogy csak ennyi. :) Kifizettünk tehát mindent és megkaptuk a nyugtát. Most már tutira megyünk, oh yeah. A jó dolog az volt , hogy most már tudtunk gondolkodni, hogy mit csináljunk május 13-ig. Ennek örömére el is mentünk egy közeli vegetáriánus étterembe ebédelni. (A késői időpont miatt a reggelit kihagytuk ugyanis.)

A kiadós ebéd után rövid séta következett, majd délutáni csendespihenő. Egészen este 6-7-ig pihiztünk, majd egy Mike nevét emlegető hangra lettem figyelmes. Kisétáltam a szobából és rövid úton megismerkedtem egy Rachel nevű lánnyal (+ Dave nevű "sofőrjével"), akivel Mike még a Tűzföldön utazgatott együtt, majd folyamatos emailezéseik következtében kiderült, hogy ugyanazon helyeken járnak ismét. Mike említette is, hogy érkezik Rachel, csak azt nem tudta, hogy mikor. Kellemesen elbeszélgettünk és megosztottuk egymással az eddigi utazási élményeinket és tapasztalatainkat, majd nem sokkal később Mike is feltápászkodott. Vacsorázni az egyik főtéren található étterembe mentünk, ahol frankó kis pizzát burkoltunk. Vacsi után pedig "elirányultunk" az éjszakába.

Az első Mythology nevű szórakozóhelyen azonnal össze is futottunk az angol Liz-zel, akivel a bolíviai pampákon pendültünk (valamint az Inca Trail-re is befizettük a lányt, hogy együtt mehessünk). Egymás után fogyasztottuk az ingyenes pia kuponokat, hatalmas stenk ez a költekezés nélküli bulizás. Mikor aztán kifogytunk a Mythology kuponjaiból, átmentünk a közvetlen szomszédságban lévő Extrem nevű klubba, ahol ugyancsak fejenként 2 db kuponunk volt. Az este hátralévő része így is ment tovább. Az Extrem után Paddy O' Flaherty' ír kocsma, majd Mama Amerika, mint az előző este. Én csak éjjel 2-ig dimbultam a többiekkel ellentétben, akik ismét reggelig nyomatták a táncot. Mit tehetek, ha egyszerűen elfáradtam. Pláne, hogy egy kis mák is volt már a fejemben...

Hazafelé még próbáltak meggyőzni további szórakozásról az utcán ténfergő szórakozóhely ügynök srácok (akik nagytöbbségével eddigre már keményen összecimboráltam), de nem jártak sikerrel.

Az ágy röviddel fél 3 után magába szippantott. :)

Cusco és egy újabb semmittevős nap
2004-05-06
Ezt a napot már nem terveztem annyira eseménytelennek, mint amilyenre végül sikeredett dehát ez az élet. Megérdemeljük a pihenést...

Reggel ismét kb. 10-ig ment a lusti. Mivel Mike ismét reggel tért haza, így egyedül mentem kolbászolni a főtérre. Először 1 órát interneteztem, majd a már 2 nappal korábbról ismert rostonsült csirkés étterembe mentem "reggelizni". Mivel dél volt, így gondoltam ismét "ugrok egy étkezést" (vagyis "skip a meal" - bocs de éjjel nappal angolul beszélek) és kihagyom a reggelit. Nagyon megtömtem a majmot. :)

Ebéd után visszaballagtam a szálláshelyünkre. Eddigre már Mike is kikászálódott az ágyából és csatlakozott hozzám. Liz-zel du. 1-kor volt találkozóm, hogy együtt elmenjünk a Llama Path-hoz egyéb apró elintéznivalók ügyében. Útközben beszéltük, hogy csinálni kéne valamit a hátra lévő 1 hétben, mert egyikőnknek sem volt kedve minden nap a cuscoi szórakozóhelyeket egymás után látogatni. Egyszer-kétszer poén de egy héten keresztül túl sok buli és ugye mindenből megárt a sok. Ki is találtuk, hogy elmegyünk Arequipa-ba (ami Peru második legnagyobb városa 12 órára délnyugatnak Cusco-tól) és megnézzük a híres Colca Kanyont. Éjszakai buszozásokkal megúszunk 2 szállásdíjat és időt is nyerünk. 3 nap alatt az egész lenyomható és még látunk is egy újabb csodát. STENK. Ezzel kapcsolatban is kaptunk egy-két hasznos tanácsot a Llama Path-ból. Kiderült, hogy a tanácsokat osztogató José nevű helyi csóka lesz az idegenvezetőnk a következő heti Inca túrán, valamint az is kiderült, hogy ő volt az a csávesz, aki miatt a pampákon velünk utazó ír srác, Damien ezt a céget ajánlotta. Ugyanis Damien-nek is José volt az idegenvezetője. Eme örvendetes hír és "kicsi a világ" szindróma után vagy 1 órán keresztül trécseltünk Joséval (akiről kiderült, hogy már állítólag 317x csinálta végig az "Inkák útját"). Megtudtuk tőle azt is, hogy csak 2-3 éve vált az "Inca Trail" ilyen szigorúvá, korábban bárki mehetett ingyen, idegenvezető nélkül. Mára már 5 különböző ellenőrző pont van a közel 50 km-es szakaszon és csúnyán megbüntetik azt, aki a szabályok ellen vét. Az évek során ugyanis túl sok ember látogatta a Machu Picchu-t egyidőben, így az odavezető 4 napos ösvény veszélyessé vált és maga a romváros is veszélybe került. Ezért kellett limitálni a napi látogatók számát.

Vidám információdús eszmecserénk után kávéztunk egy stenket, majd körbejártam a belvárost egyedül, hogy készítsek egy néhány fényképet. Az idő ugyanis csodaszép és tiszta volt ezen a délutánon, fotós szemmel nézve maga a tökély. :) Séta közben ismét összefutottam Liz-zel, akivel aztán a főtéren dumcsiztunk vagy 1-2 órát, miközben élveztük a csodálatos időt. 6 óra magasságában visszatértünk a hostelünkbe, ahova már időközben mindenki visszaérkezett, így édeshetesben mentünk el vacsizni egy izraeli étterembe. (Amiből természetesen itt is található egy pár.) A fainság ezzel az étteremmel kapcsolatban a 3 fogásos vacsoramenü volt mindösszesen 10 soles-ért (ami kb. 600 Ft.) Hatalmasat fogyasztottunk tehát.

Vacsora után még visszaballagtam Liz-zel a Llama Path-hoz, hogy megvegyük a másnapi buszjegyet Arequipa-ba, valamint egy másnap délután 2-től 6-ig tartó Cuscoi alapos városnéző túrára is befizettünk. Ezek után két különböző főtéri bárban fogyasztottunk "ingyen piát", majd a többieket próbáltam megtalálni sikertelenül. Mivel elég fáradt voltam és kedvem sem volt bulizni, így valamikor 11 óra magasságában hazaballagtam és egyszerűen csak bealudtam mint a gép.

Városnézés Cusco-ban és továbbröffenés Arequipába
2004-05-07
Reggel kb. fél 11-ig ment a szunya. Igaz, már korábban felébredtem, de gondoltam még raérek eleget 2 lábon tölteni aznap. Feltápászkodás után összepakoltam és kiválogattam azokat a cuccokat, melyeket nem akartam magammal vinni Arequipába, majd megérdeklődtem a hostelünk portáján, hogy ott hagyhatnám-e a kiválogatott hátrahagyandókat. Ott hagyhattam. Fain! Gyorsan ki is jelentkeztem és kifizettem az ott töltött éjszakákat.

Első lépésként elballagtunk Mike-kal a Llama Path-hoz, hogy ott hagyjam az Arequipába cipelendő hátizsákot, majd megreggeliztünk egy korábban már néhányszor meglátogatott vegetáriánus étteremben. Mike ugyan eddigre megvette a városnéző túrára a jegyet (csakúgy mint mi) de mégis úgy határozott, hogy egyedül akarja töletni a délutánt. Úgy tűnt, hogy angol cimborám besokallt az emberekből. Reggeli után 1 óra finom kis internetezést folytattam, majd a találkozóhelyre sétáltam, ahol a városnéző túrabusz és Liz várt.

A túrabusz egy rendes jobb fajta városi busz volt tele turistákkal. Idegenvezetőnk egy helyi harminas éveiben járó nő volt, akinek stílusánál csak a visitó hangja volt idegesítőbb nem is beszélve arról a monotonitásról, ami a már idenegvezetői múltjának köszönhetően sokszor elmondott szöveg előadásmódját illette. Az se baj. Első lépésként a város főterén található katedrálist látogattuk meg. Egészen véletlenül Mike pont a katedrális előtt üldögélt és Liz csábítására mégis csatlakozott hozzánk. A fõtéren található katedrálisban főleg az inka és koloniális építészet keveredésére láthattunk 1-2 fantasztikus példát. Cusco egy jónéhány komoly földrengést megélt már (melyek következtében a fél város romokba dőlt), így az újabb és újabb renoválási munkálatok következtében mára már iszonyúan vegyes stílusjegyeket lehet felfedezni városszerte. (Ami egyébként nagyon érdekes.) A katedrális után a Santo Domingo Templom volt a következő állomás, ahol az inkák leghatalmasabb templomának (tekintve, hogy Cusco volt az inkák fővárosa), a Coricancha-nak a megmaradt romjait (inkább falait) láthattuk. Ennek a látogatásnak a legfőbb érdekessége az inkák építészeti zsenijének a bemutatása volt. (Az, hogy pl. milyen fantasztikus módszerekkel építkeztek, hogy egyrészt az építmény a lehető legföldrengésbiztosabb legyen, valamit ne legyen szükség kötőanyagra. Ezt pedig elsősorban úgy érték el, hogy a falak egy 10 fokos szögben befelé dőltek, s ezeket felül természetesen "keresztgerendákkal" rögzítették, valamit az egyes kőelemeket anyás és apás módszerrel - egyes előre kifaragott egymásba illő vájatok - tették össze, így nem volt szükség malterre.)

Coricancha után visszapattantunk a buszba és felbuszoztunk a Cusco melletti "dombtetőre" megvizslatni 4 egymáshoz elég közel fekvő inka romvárost. Ezek sorban Saqsayhuamán, Q'enqo, Puka Pukara és Tambo Machay voltak. Mindegyiknek megvolt a maga szerepe az inka főváros történelmében (ezt most nem írom le ide) de a legmaradandóbb mégis az első, azaz Saqsayhuamán volt. (...ami kimondva egy az egyben az angol "sexy woman"-re (azaz szexis nő) hasonlít. Ezen jókat mosolyogtunk és poénkodtunk mindannyian.) Mivel a naplemente elég korán érkezett, így az első inka romok után szinte már mindent csak sötétben láttunk. Bosszankodtunk is ezen, hogy micsoda egy hülye szervezés ilyen későn embereket hozni ezekre az emlékhelyekre, amikor már az égvilágon semmit nem lehet ilyen későn látni. Nem is beszélve az idegenvezetőnkről (és az ezzel kapcsolatos szervezésről), aki a vegyes nyelveken beszélő társaságnak először mindent spanyolul, majd angolul mesélt el, s ezzel természetesen kétszeresére növelte az egyes helyeken eltöltött időt.

A kb. 4 órás városnéző túra du. 1/4 7-kor ért véget. Igaz, sok érdekességet hallottunk, még sem voltunk megelégedve a túra és az egész szervezés minőségével. Sajnos azonban a sokat éjszakázó és bulizó turistáknak - mint később megtudtam a Llama Path-os gyerekektől - ez az egyetlen olyan időpont, ami felmérések szerint a legmegfelelőbb. Ha délelőttre szerveznék a városnézést, csak félig lennének a buszok, az meg nem éri meg. Nincs tehát megoldás, csak a saját külön túra. (Ami egyébként könnyen kivitelezhető, ha az ember hajlandó korán felkelni és venni egy kis extra fáradtságot.) A városba való visszaérkezés után elmentem a kedvenc csirkés éttermembe vacsorázni, majd fél 8 körül kitaxiztunk Liz-zel a buszállomásra és elkaptuk a Cial busztársaság Arequipába induló express járatát. Indulásunk előtt Mike is kitalálta, hogy inkább velünk tart de mivel már nem volt a buszon hely, így egy másnapi repjegyet vásárolt a hozzá csatlakozó Rachel-lel együtt, amivel reggelre utolérnek majd bennünket. (A repjegy azonban több mint 3x annyiba került...)

A Cial busztársaság járata elég korrekt volt és az előre beharangozott 12 órás út helyett csak 9 óra szenvedésre kellett felkészülni, mivel a busz express járat volt. Indulás után még volt egy kis BINGÓ játék a buszon (amit Liz nyert meg!!!), majd villanyoltás és csendes elpilledés következett. Nagyon nem volt kényelmes a busz de azért el-elszundítottam 1-1 órára...

Folytatás: Arequipa (2004.05.08. - 05.11.)