Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Puno
Cusco
Arequipa
Camino Inka
Nazca
Lima
Huaraz
Chiclayo & Tumbes
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Arequipa és a Cañon de Colca

Érkezés Arequipába és egy nyugis nap
2004-05-08
A buszunk 9 óra "száguldás" után reggel 5-re ért az ország délnyugati részén található 800e lélekfős Arequipába, ami Lima után a második legnagyobb város Peruban. Érkezés után azonnal eltaxiztunk a Rachel által ajánlott Casa de la Reyna névre hallgató diákszállóba, ahová a reggeli találkozónkat is megbeszéltük. (A Cusco-ból érkező, őket szállító gép ugyanis reggel 9-re ért Arequipába.) Sajnos mivel nem volt foglalásunk, ezért várnunk kellett reggel 6-ig a szobára, de az idő gyorsan elszaladt, így egykettőre ágyba kerültünk ismét. Egészen reggel fél 10-ig nyomtuk a szunyát és nagyon jól esett. Fél 10 után aztán Rachel hangjára ébredtünk fel.

Rövid egymásnak örülés után mindannyian lezuhanyoztunk és rendbe vágtuk magunkat, majd nem sokkal déli 12 előtt elmentünk reggelizni. Egy főtérhez közeli mexikói étteremet választottunk rövid séta után, ahol rettentően kellemeset étkeztünk. Kaja után a cuscoi hosteltulajdonosunk, Fernando ajánlatát figyelembe véve ellátogattunk az egyik helyi utazási irodába, ahol fél óra egyezkedés és szervezés után lefoglaltunk egy másnap hajnali fél 2-kor induló 3 napos túrát Dél-Amerika legjelentősebb kanyonjába, a Canon de Colca-ba. Azért indul ilyen korán a túra, mert a napfelkeltét a kanyon szélén kondorkeselyűk társaságában töltjük majd. Na de erről majd akkor többet, ha már megjártuk. A 3 napos túra "tokkal vonóval" végül fejenként 140 sole-ba kerül (ami kb. 8400 Ft.), s ez egész jó ár.

A szervezkedés után külön váltunk. Arequipában található ugyanis egy "Museo Santinarios Andinos" nevű múzeum, ahol az 1995 szeptemberében a közeli Ampato vulkán oldalában megtalált kb. 550 éves inka múmia, "Juanita" pihen. Nevét az amerikai "felfedezőjéről", megtalálójáról egy Johann (ami spanyolul Juan) nevű régészről kapta. "Juanita" egy 12-13 éves inka kislány volt, akit az inkák valószínűleg az isteneiknek áldoztak fel, s mivel az örök hó és fagy birodalmába temették ezért fantasztikus mumifikálódáson ment a tetem keresztül. Juanitán kívül egyéb gyermekek kevésbé jó állapotban fennmaradt múmiáit is megtalálták, valamit az egyes sírokban rengeteg áldozati tárgyat is. Ezt a múzeumot kizárólag ezeknek a múmiáknak és az azok sírjaiban megtalált tárgyaknak hozták létre. Hatalmas nagy stenk az egész, ezt mondanom sem kell.

A múzeum után összefutottam a főtéren Mike-kal és Liz-zel, s a délután hátralévő részét velük trécselgetve töltöttem. Egy ideig a főtéren üldögéltünk és figyeltük a fötér közepén található szökőkút köré gyűlt helyieket, majd visszasétáltunk a hostelbe és ott folytattuk az "eszmecserét". Én szívem szerint még meglátogattam volna a Monasteria de Santa Catalina-t (ami az egyik legjelentősebb apácazárda a dél-amerikai kontinensen) de erre már nem jutott időnk.

Az este folyamán még elmentünk a központi buszpályaudvarra megvenni 3 nap múlvára a Cuscoba szóló jegyeket de sajnos itt sem jártunk eredménnyel, mert az adott busztársaságnál (ahol Liz 50%-os kedvezményt nyert a bingóval) csak 1 nappal előre lehetett jegyet venni. Így aztán gondoltunk majd megbízzuk a diákszállónk személyzetét a foglalással és eme pozitív gondolattól megnyugodva visszataxiztunk a központba. Én még interneteztem egy sort, becsaptam egy helyi grillcsirkét vacsi gyanánt, majd visszasétáltam a szállásunkra, hogy rövid összepakolás után legalább egy néhány órát pihenjek a másnap kora hajnali indulás előtt. Várnak a kondorkeselyűk és egy csodás 3 napos kirándulás!!!

Kirándulás a Colca Kanyonban: 1. nap
2004-05-09
Összesen 3 óra alvás után éjjel 1-kor keltünk. Gyorsan összedobáltuk a cuccainkat, betettük azokat a csomagmegörzőben és lementünk a hostel elé, ahol várt minket az idegenvezetőnk a megbeszéltek szerint. Az elkövetkezendő 3 napra Edgar lett a barátunk, akinek szerény angol nyelv ismerete már a túra kezdetén feltűnt. Ekkor még csak azt gondoltuk, hogy ez valószínűleg a fáradtság miatt van. A Confort Tours mikrobusza kivitt minket a központi buszpályaudvarra tehát és felszálltunk egy helyi járatos buszra. Első alkalommal történt eddigi utazásaink során, hogy egy előre kifizetett túrát nem különjárattal, hanem egy falujáró busszal kellett a abszolválni. Sebaj, gondoltuk, túléljük...

Összesen 6 és fél órát zötykölődtünk ezzel a busszal, ami azért sem esett jól, mert az ezt megelőző éjszakát is buszon tölöttük. Ráadásul a falujáró buszunk óránként állt meg újabb utasokat felvenni, s az így eredetileg rendelkezésemre álló "terület"ből (amelyben max. egy 3 éves kisgyermek érezte volna magát kényelemben) igencsak lecsippentettek az időnként fölém, elém, és behajoló álló utasok. Hatalmas türelem kell egy ilyen lélekzetvételű kiránduláshoz, s nekem ekkor ebből nagyon kevés volt. A végetnemérni akaró buszozás végül reggel fél 8-ra végéhez ért és megérkeztünk a Colca Kanyon peremén található Cabanaconde nevű falucskába. Itt a buszról való leszállás után megreggeliztünk egy aprócska kricsmiben, majd mindannyian összeszedtük magunkat, hogy lelkiekben készen legyünk az előttünk álló túrára. Azt még meg kell említenem, hogy a reggeli mennyisége borzasztóan szerény volt, s felébredt bennünk az első "félsz", hogy nem fogunk elhízni ezen a kiránduláson. Csapatunk összetétele egyébként elég egyszerűre sikeredett: Mike, Liz, Emma és Rachel Angliából, Ewan Skóciából és jómagam HAJRÁ MAGYARORSZÁG-ból.

Cabanacondétól kb. fél órát sétáltunk mire elértünk a kanyon széléhez. A Colca Kanyon a világ második legmélyebb kanyonja. (A legmélyebb ugyancsak Peruban található.) A "kanyon" elnevezés a Colca Kanyon esetében nem annyira helyénvaló, mint az USA-beli Grand Kanyon vagy az auszráliai Kings Canyon esetében, ugyanis itt nem egy hatalmas sík területet szel ketté egy mély törésvonal, hanem a hegyek között fekszik egy völgy rettentő mélyen. (Szerzői megjegyzés. :)) Szóval megérkeztünk a kanyon széléhez és letekintettünk-letekintettünk a völgybe... A látvány és a mélység hatalmas volt és félelmetes. Edgar próbált valamit magyarázni de folyamatosan nyelvi nehézségekbe ütközött. Össze is néztünk mind a hatan, hogy "na ez így nem lesz baba 3 napon át". (Ez azért is volt kellemetlen számunkra, mert plusz 5 dollárt fizettünk fejenként azért, hogy az utazási iroda egy angolul beszélő idegenvezetőt küldjön a számunkra - és ez itt egy nagyon fontos információ!) A rövid és kevés információt tartalmazó magyarázat után elindultunk lefelé a kanyonba. A napi terv a völgy aljában található Tapay nevű falucskába való "leballagás" volt, ami kb. egy 3-4 órás túra lefelé a hegy oldalában.

Az első fél óra csodás volt és könnyű. Kényelmesen sétáltunk egyre lejjebb, csak néha-néha kellett 1-2 percre félreállnunk, hogy a felfelé haladó forgalmat (teherszállító szamarakat és gazdájukat) elengedjük. Az idő kristálytiszta volt és szikrázóan sütött a nap. A túra az első fél óra után egyre keményebb lett, ugyanis a kb. 60 fokos hegyoldalon kijárt vékony ösvény egyre meredekebbé és kacskarigósabbá vált lefelé. A tűző nap miatt is nehezebb volt a lefelé haladás, mert majdnem megvesztünk a melegtől. Kb. 3 és fél órába telt, mire leértünk a völgy közepén található Colca folyóhoz. Itt mindnyájan kidőltünk egy fél órára és a jéghideg vízben ásztattuk a lábunkat. Miután ez megvolt, összeszedtük magunkat és elindultunk felfelé a völgy másik oldalának aljában található Tapay-ba. Kb. fél órát mehettünk még felfelé, amikor megérkeztünk a szálláshelyünkre. (Két nádfedeles kisházikó középen egy tisztással, egy lepukkant budi és egy konyha.) Még csak délután 1 óra volt és ezen napon már semmit nem kellett csinálnunk. Nem is lett volna energiám semmire, annyira fáradt voltam. Érkezés után 1 órát pihiztünk, majd egy szerény ebédet burkoltunk, melyet Edgar rittyentett nekünk. (Ez egyébként egy érdekes dolog, hogy az ilyen néhány napos túrát irányító idegenvezetők mind tudnak főzni. Ez követelmény!)

Ebéd után szieszta következett. Az idő csodás volt odakünn, de nem bírtam élvezni a fáradság miatt. Így aztán az egész délutánt átpihentem. Hol aludtam, hol csak fetrengtem, de mindenesetre semmi konstuktívat nem alkottam. Este 7 magasságában felkeltem vacsorázni, majd ennek befejeztével ugyanakkora lendülettel visszaaludtam. (3/4-ed 8-kor!!!) Véget ért a móka mára, zárult Miki mókatára...

Kirándulás a Colca Kanyonban: 2. nap
2004-05-10
Reggel fél 8 körül ébredtem fel. Hosszú idő óta először akkorát aludtam, mint egy faház és nagyon szükségem volt már erre. Egyszerűen úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna. Ezzel az érzéssel nem voltam egyedül, ugyanis csapatunk többi tagja is hasonló "élménnyel" gazdagodott. Óriási vidámság közepette tehát megreggeliztünk, majd összeszedelőzdödtünk, hogy nekivágjunk a második napra tervezett összesen 3 órás túrának. Az idő továbbra is csodálatos volt.

Edgar vidáman - és főleg csendben, aminek nem örültünk - vezette a csapatot a "kánaán felé". Második napi célállomásunk egy "Oázis Paradicsom" nevű hely volt a völgy legalján a Colca folyó mellett. Útközben áthaladtunk 1-2 apróbb falucskán. Furi, hogy némelyek mekkora elszigeteltségben képesek élni. A völgy alján élő lakosok ugyanis szinte soha nem hagyják el a falvaikat, mindent ott helyben maguknak termelnek ki. Szamaraikat és lovaikat igénybe véve néha 1-1 ember felbaktat Cabanaconde-ba bizonyos termékeket beszerezni de ettől függetlenül békésen eldegélnek mindenkitől távol. Hivatalos nyelvük az inkáktól örökölt quechua nyelv de természetesen spanyolul is beszélnek mind. A sok kanyont járó turista látványához már hozzá vannak szokva de azért még megnéztek bennünket így is. Egy rövid kényszerpihenőtől eltekintve (Mike táskájából kiesett a fényképezőgépe és ezt visszamentek a srácok megkeresni) gyorsan ledurrantottuk a néhány kilométeres távot, s 1 órás újabb "ereszkedés" után déli 12 körül meg is érkeztünk a "Paradicsom" névre hallgató üdülőfalucskába. Itt ugyancsak néhány nádfedeles bambusznádból épített házikó lett az "otthonunk". (Meglepetésünkre a falucska egyik háziállata egy sas volt, aminek megvágták a szárnyát, hogy ne tudjon elrepülni - micsoda szemétség!)

Az ebéd elkészültéig tartó 2 órás várakozást egy, a komplexum közepén található medencében való lubickolással tölöttünk el igen vidáman. A medencét egy természetes forrás táplálta, így a vize elég hideg volt de legalább frissítőleg hatott ránk, mint atom. Az ebéd továbbra sem volt hatalmas mennyiségű de legalább egész tűrhető volt. A kellemes természetközeli étkezést egy rövid sörözés követte (A helyi BÓT 8 sole-ért (kb. 500 Ft) árult 7 decis söröket, oh yeah.), majd délutáni szieszta. Vacsora este 7-kor (jujjdefinom leves és jujjdegáz paradicsomszószós rizs) következett, majd mindannyian bealudtunk, hogy rákészüljünk a másnapi korai kelésre. Mondanom sem kell, ezen a napon sem tudtunk meg túl sokat Edgartól a kanyonról, s annak flórájáról, faunájáról.

Kirándulás a Colca Kanyonban: 3. nap
2004-05-11
Ébresztő hajnali 3-kor történt. Pár perces összeskészülődés következett, majd irány a "mászóka". A völgy alja és teteje között 1200 méteres a különbség, s ezt legkényelmesebb hajnalban megmászni, mert később a tűző nap miatt megőrül az ember. Mindenki bekapcsolta tehát a zseblámpáját, majd a holdfényes éjszakában nekivágtunk az útnak. Az első 3/4 óra egész kellemes volt, ekkor még volt energiánk. Időnként meg-megálltunk pihenni és a csillagokban gyönyörködni. Mindannyiónk számára egyedülálló élményt nyújtott a hold- és csillagfényes éjszakában való túrázás. Egy idő aztán Rachel és Ewan túl gyakran álltak meg pihenni, s engem ez már kizökkentett a saját tempómból, aminek következtében én "előresiettem". A 3 órás utat így aztán én 2 óra 40 perc alatt nyomtam le. Időnként tényleg nagyon nehéz volt a mászás és majd kiköptem a tüdőmet de végül célba értem. Mindannyian célba értünk.

Miután mindannyian felértünk a kanyon peremére készítettünk egy közös örömködő fényképet, majd besiettünk Cabanacondéba, hogy egy gyors reggeli után elkapjuk a "Cruz del Condor" ("A kondorkeselyű keresztje" nevű Nemzeti Parknak számító kilátóhely) felé induló buszt. Ez volt az első hivatalos buszjárat aznap, s az összes kanyont látogató turista erre e buszra akart felszállni, hogy időben odaérjen a kilátóhelyre. Azért időben, mert a kondorkeselyűk völgy fölötti szárnyalását reggel 8 és 9 között lehet leginkább látni.

A buszról leszállva azonnal kifizettettek velünk egy 6 dolláros beléptidíjat, ami engem márcsak azért is felháborított, mert WC és egyéb "szolgáltatások" hiányában igazán semmi igazi okuk nem volt a díj szedésére. De mivel ide szinte minden kanyont látogató turista eljön, megfejik hát a népet. Az eme igazságtalanságból származó kezdeti morgolódásomat egy helyi "parkőr" még tovább indukálta, amikor az egyik - a többi, hivatalos kilátóhoz tartozó sziklaperemhez teljesen hasonló - sziklára ülve felszólított, hogy keljek fel. Indoka az volt, hogy veszélyes ott ülni. Mondtam neki, hogy egyrészt ez semmivel sem veszélyesebb mint a többi sziklaperem, másrészt meg ennél 100x gázabb helyeken mászunk fel, s alá az ezt megelőző napoban de "barátom" hajthatatlan volt. Addig piszkált, míg a végén elmentem az adott helyről de eddigre már olyan ideges lettem, hogy majdnem leküldtem a csávót a kondorok közé egy kis repülőleckére. Megőrülök a logikátlan, agytalan emberektől!!! Na mindegy. Fél órát várakoztunk tehát, aztán elkezdtek jönni a kondorkeselyűk. Méltóságteljes repülésüket fél órán keresztül csodáltuk. Ezek a hatalmas madarak egyébként Dél-Amerika egyéb részein is megtalálhatók (hegyes vidékeken) de itt a Colca Kanyonban állandóan láthatók. Kb. 1 órát időztünk ezen a helyen majd felszálltunk a következő buszra.

Kb. 2 órát haladtunk előre, amikor is megálltunk egy Chivay nevű kisvárosban 1,5 órára. Nem volt mit tenni ebédeltünk egy nagyot majd visszaszálltunk a 12.30-kor Arequipába tovább induló buszra. Innen még 3 és fél órát kellett utaznunk, aminek a legnagyobb részét 4500 m tengerszint feletti magasságban zötykölődtük végig. Nem volt életem legkellemesebb utazása de a világ eme tájékán nem volt más módja az egyik helyről másik helyre jutásnak. Nem sokkal du. 4-kor értünk be Arequipa központi buszpályaudvarára. Megérkezéskor azonnal taxiba szálltunk (ezt még a cég állta), majd visszamentünk az utazási irodához. Itt megköszöntük Edgar "szíves közreműködését", majd a legnagyobb "poén" következett.

Az Edgartól való elköszönés után leültünk beszélgetni az irodát vezető hölggyel, akivel a szerződást megkötöttük. Mondtuk neki, hogy az angolul beszélő idegenvezetőnk állandó nyelvi problémái miatt szinte semmit nem tudtunk meg a kanyonról (mindazonáltal nagyon jól éreztük magunkat de ez más téma) és mivel mindannyian plusz 5 USD-t fizettünk csak erre a célra, ezért megcsalatva és árverve érezzük magunkat a történtek (vagyis inkább a meg nem történtek) után. Ruth, a fiatal hölgy, bűnbánóan közölte, hogy ez nem az ő hibája, mert ő egy 3. irodán keresztül szerezte ezt a srácot és ő nem tudhatta, hogy a manus angoltudása egyenlő egy 3 éves hangyászsün tudásával. Mondtuk neki, hogy mi a szerződést vele kötöttük, úgyhogy nekünk ezen túl semmihez nincs közünk. 20x elismételte, hogy ez nem az ő hibája de a pénz esetleges visszatérítéséről szó sem esett. Fél óra szélmalomharc után közöltük vele, hogy nagyon rossz üzletember és felkészülhet rá, hogy irodájának "negatív" reklámja néhány nap múlva már az internetes utazói fórumokban fog szerepelni. Butaságának legnyilvánvalóbb jele, hogy erre sem "tért meg". Így aztán otthagytuk mint eb a Szaharát.

Morgolódva visszatértünk a korábbi szálláshelyünkre összeszedni a cuccainkat, majd zuhany és egyéb elintéznivalók után elmentünk vacsorázni. Még a szálláson összefutottunk a Mike által ismert Rachel-lel és utazótársával Dave-vel, így heten mentünk el vacsorázni (Ewan kivételéval a kanyonos csapatból 5-en) a már általam korábban felfedezett perui csirkés helyre. Vacsi után puszi-puszi elköszönés, majd kitaxizunk a központi buszpályaudvarra ismét, hogy elkapjuk az este 8-kor Cusco-ba induló Cruz del Sur busztársaság buszát. Indulás után még sokáig elmélkedtem azon, hogy a vidám együtt vacsorázó csapatból Liz-en és Mike-on kívül az életben nem fogok találkozni a többiekkel. (Valószínűleg...)

Beszunnyadás előtt még levetítették a SWAT című amerikai akciófilmet (iszonyat gyenge) a buszon, majd eltettünk magunkat másnapra...

Folytatás: Cusco és a Camino Inka (2004.05.12. - 05.17.)



Home  - Napló  - Peru  - Arequipa

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)