Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Puno
Cusco
Arequipa
Camino Inka
Nazca
Lima
Huaraz
Chiclayo & Tumbes
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Trujillo, Chiclayo, Tumbes (egy egész napos buszozás története)

Egész napos utazás egy kis kultúrával vegyítve
2004-05-25
Hál 'Istennek sikerült megtalánom a tökéletes alvópózt a buszra, így az éjszaka nagyrészét - számomra - villámgyorsan átvészeltem. Reggel 6.15-re érkeztünk meg Trujillo-ba. Itt mindössze 45 percet időztem, ugyanis a Linea busztársaság északabbra menő buszai egy másik terminálról mentek, ahova taxival kellett eljutnom. Ez sikerült is és röviddel 7 után már Chiclayo felé száguldottam. Sajnos ez a busz már falujáró volt, így a 3 és fél órás út alatt kismillió megállót tettünk, utasok fel, utasok le, tolakodás és bűz. Idő és unaloműzőnek megint volt egy mozi, ezúttal egy halálgyenge film Ice Cube-bal a főszerepben.

Fél 11 magasságában aztán megérkeztünk Chiclayo-ba. Itt sem akartam túl sokáig maradni, de volt egy dolog, amit mindenképpen meg akartam nézni. Ez pedig a Museo de Tumbas Reales de Sipan. Ezt a múzeumot még a Camino Inka-t vezető José ajánlotta (amikor még jóban voltunk), ezért nem akartam kihagyni. Maga a múzeum nem Chiclayoban, hanem a 11 km-re lévő Lambayeque-ben található, ahova busszal is el lehet jutni de hatalmas csomagjaimmal ez egy kicsit kacifántos lett volna. Egy rövid egyezkedés után egy taxis sráccal kötöttem egy üzletet. Mivel én délután már tovább akartam haladni, a hátizsákomat meg nem volt hol hagyni, így ez volt a legjobb megoldás. A srác vállalta, hogy 15 sole-ért (ami kb. 900 Ft) 2 órára a magánsofőröm lesz, elvisz a múzeumba, megvár majd visszavisz a városba. Tuti, hogy még így is egy kicsit lehúzott anyagilag, de ennyiért nekem már megérte, így belementem. Elindultunk tehát Lambayeque-be kicsivel 11 után. 20 perc kocsikázás után meg is érkeztünk, majd Nemzetközi Diákigazolványomnak köszönhetően 2.50-ért (7 helyett) be is jutottam. :) Hátizsákomat egy csomagmegőrzőben helyeztem el, így minden ment mint a karikacsapás.

Museo de Tumbas Reales de Sipan

Mi is ez a múzeum és miért olyan fontos ez? Nos, megpróbálom a lehető legrövidebben leírni. Sipan egy Chiclayo-tól 33 km-re délkeletre található város volt, ahol az inkák előtt 1000 évvel, az i.sz. 300-400 környékén itt élt Mochica nép piramisai találhatók. Sajnos a hosszú évszázadok viszontagságai és az erózió annyira megrongálták ezeket az építményeket, hogy ma már a piramis alakját ki sem lehet venni, úgy néz ki az egész mint egy hegy. 1987-ben egy régészcsapat nekiállt, hogy tüzetesebben szemügyre vegye a romokat és csodák csodájára gyönyörű egymásutánban 13 különböző sírt fedeztek fel. Az egyes sírokban megtalált kegyeleti tárgyakból és felajánlásokból következtetve aztán szép lassan összerakták a képet az egykori Mochica társadalom hierarchikus felépítéséről. A piramis legtetején találták meg a legtöbb és legértékesebb tárgyakkal teli sírt, majd egyre lejjebb haladva újabb sírkamrákat fedeztek fel. Minél lejjebb haladtak, annál kisebbek és "jelentéktelenebbek" voltak a sírkamrák, ebből is következett, hogy az uralkodó lehetett a legfelső (1. számú) sírkamrában. Az egyetlen kivétel a piramis legalján talált igen értékes tárgyakkal teli kamra, ahol feltételezések szerint egy öregebb uralkodó nyugodott. Mivel az egészet egy ma már Sipán-nak nevezett területen találták, így a fő uralkodót az 1. számú sírból "El Senor de Sipán"-nak ("Sipán Ura, Uralkodója") nevezték el.

Hosszú évek régészeti munkájának eredménye tehát a Lambayequei-i múzeum, ahol a fellelt kincsek legnagyobb része megtekinthető. Az archeológiai emlékhelyen is található ez-az + egy kisebb múzeum de a nagy stenket azt áthozták 40 km-rel északabbra. (A Mochica birodalom egyes emlékhelyei Trujillo és Chiclayo közötti szakaszon megtekinthetők, ezek a romok azonban nem túl látványosak, ezért nem annyira népszerűek. Mindazonáltal a precolombino időszak - mely a Kolumbusz előtti kultúrák gyűjtőneve itt - történelméről többet tudni óhajtók számára érdekességként ajánlom. Nekem most erre nem volt időm.)

A múzeum 3 részből áll. Az első részben a Mochica kultúráról világosítják fel a látogatót, a második részben "Sipán Urának" sírkamrájában talált tárgyakat lehet megtekinteni, a legalsó szinten pedig a "maradék" sírok kegyeleti tárgyai vannak kiállítva. A legfontosabb személyek ("El Senor de Sipan", "El Viejo Senor de Sipan" és a "Sacerdote", vagyis a két uralkodó és a főpap) maradványai is láthatók természetesen. A kiállított tárgyak a kerámiavázáktól a rézből készült tárgyakon át a 24 karátos aranyékszerekig hihetetlenül épen maradtak fenn. A fémtárgyak oxidálódtak egy kicsit de ezt utómunkálatokkal kitisztították, így ma már eredeti fényükben csillognak. Némelyik millió dolláros értékű kincset az FBI segítségével találták meg, ugyanis a régészeti munkák hatalmas felfedezési következtében néhányan úgy gondolták, hogy meggazdagodnak egy kicsit és egyes aranytárgyakat eltulajdonítva és az Egyesült Államokba becsempészve próbálták azokat értékesíteni. Hát, nem jött össze. A sok sok használati és disztárgy által rengeteget megtudtam a Mochica kultúráról de azt ide inkább most nem írom. Akit érdekel, az interneten utánanézhet, ha rákeres a "Sipan" szóra. Mindenesetre ez legalább akkora régészeti felfedezésnek számít Dél-Amerikában, mint Tutankhamun kincseinek megtalálása a Királyok völgyében, Egyiptomban.

A múzeumlátogatás után már várt rám az öreg César (taxisofőr), hogy visszavigyen a városba az El Dorado busztársaság du. 2-kor Tumbes-be induló buszához. Már legelső egyezkedésünkkor említette, hogy van ez a busz, ezért is gondoltam, hogy jobb vele menni. Plusz költség de legalább nem bukok időt. Hát, ez sem jött össze. Az öreg César természetesen rosszul tudta a buszmenetrendet (és nem látszott túl meglepődöttnek, vagyis szerintem hazudott nekem korábban csak azért, hogy vele menjek, mivel 3 óra alatt csak taxival lehet kényelmesen a Sipan múzeumba eljutni meg vissza), így végső megoldásként visszavitettem magam a Linea buszpályaudvarra, ahol egy Piura-ba menő buszra vettem jegyet du. 1.45-re. Piura 250 km-re van Chiclayo-tól északra már csak 300 km délre Tumbestől, onnan talán majd gyorsabban sikerül továbbállnom északra.

Indulás előtt még gyorsan bedobtam egy cebiche-t (ez is egy helyi specialitás és mindenféle tengeri herkentyűkből készül), majd kicsivel 2 óra előtt kigördültünk Chiclayo-ból. A Piuraba vezető út egész kellemes volt. Mivel szinte az egész út egy sivatagos és lakatlan területen vezet keresztül (ráadásul az utak egyes szakaszokon 10-20 kilométer hosszan tökegyenesek) így nem álltunk meg soha. Nyomultunk előre izomból. Az út pontosan 3 órába telt, du. 4.50-re érkeztünk meg Piuraba.

Érdekes dolog egyébként a helyiek részéről a következő. Ugye én elég high-tech módon utazom és ezt néha nehéz titokban tartani. (Digitális fényképező, iPod mp3 játszó, laptop, melyek közül az első kettőt állandóan és mások szeme láttára használom). Buszon ülve sokszor előveszem a kis iPod-omat, hogy hallgassak egy kis zenét. Ha esetleg éppen egy helyi koma üldögél mellettem, akkor tutira rá fog kérdezni a kis szerkentyűre. Mivel iPod-ot Dél-Amerikában szerintem nagyon kevés helyen lehet kapni (ha egyáltalán lehet kapni), ezért még azt is kétlem, hogy tudják az itteniek, hogy ez micsoda. Ennek ellenére CSAK és kizárólag az árára kíváncsiak. Ha esetleg a digitális fényképezőmet látják, azzal kapcsolatban is ez az első kérdés. Ez már igazán kezd az agyamra menni. Így aztán azt találtam ki, hogy "ajándékba kaptam", vagyis tetetem a hülyét, hogy fogalmam sincs a szajré értékéről. Az egyébként 500 USD-t érő iPod-ra mindig azt mondom, hogy "szerintem max. 100 dollár lehet, bár talán több, nem tudom", így aztán békén hagynak.

Megérkeztem tehát Piura-ba. A buszról leszállva azonnal megtalált egy taxisofőr és már nyomta is nekem a vakert. Mondtam neki, hogy "kapcsolj vissza öreg", én azonnal húzok innen tovább, majd "hűtőszövegem" ellenére továbbra is kedves maradt és készségesen elkalauzolt a 3 saroknyira lévő buszpályaudvarra, ahonnan Tumbes-be mennek buszok. Végül aztán annyira kedves és készséges volt, hogy adtam neki 2 sole borravalót. A buszpályudvar előtt egy fiatal, - mint később kiderült - ugyancsak César nevű srác "Tumbes, Tumbes, Tumbes!!!!" üvöltözésére lettem figyelmes. Kiderült, hogy csakúgy mint a délebbi részeken (ugyan erről nem írtam de már Nazca-ban is láttam ilyet) hatalmas amerikai dögökkel (hosszú csőrös limuzin elől, hátul egybeülés) is el lehet jutni más helyekre, jelen esetben Tumbes-ba. Az ára egy kicsivel több, mint a busznak de majdnem fele annyi időbe telik az út mivel a busz mindenhol megáll, az autó meg sehol. Elfogadtam tehát az ajánlatot és becuccoltam a kb. 30 éves Dodge csomagtartójába. Mivel az autó csak 6 ember + sofőrrel indul el így várnunk kellett, míg César újabb embereket toboroz. A várakozási időben pillanatok alatt összehaverkodtam egy pár helyi taxissal, így 5 perc után már egy 10 fős tömeg közepén magyaráztam a magyar lányok szépségét. Mert persze csak erre voltak kíváncsiak... :) Még Chiclayoban az indulás előtt vettem egy tortaszerű édes süteményt, melyet itt apró darabokra vágtam és a kedves helyi társasággal egyetemben jókedvűen elfogyasztottunk. A 6. ember aztán fél óra várakozás után sem akart jönni, így aztán César hosszú rábeszélő vakerjába belefáradva beleegyeztem, hogy fizetek egy plusz tízest (eredetileg 20 sole volt az út), a maradék tízest meg a többiek összeadják és így azonnal indulhatunk. Ez meg is történt és pár perccel később már az országutat szakítottuk. Poén, hogy a várakozási időben annyira összehaverkodtam a helyiekkel, hogy a végén "Ivan, Ivan que te vaya bien y Dios te bendiga" ("jó utat és Isten áldjon") felkiáltásokkal integettek utánam.

Sofőrünk egy 40 év körüli helyi koma lett (a nevét nem tudtam meg), aki enyhe bifokális szemüvegén keresztül bámult előre. Az út Tumbes-ig maga volt a kaland. Hatalmas rizsföldek között haladtunk előre. Az első fél órában csak az idegesített, hogy a sofőrcsávesz már 150 m-rel az előzendő autó mögött átment a baloldai sávba és enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy nyomta a gázt mint állat. Talán 10-15 km/h-val ment többel, mint az autók amiket előztünk. Így egyes előzések hosszú percekbe teltek. Ha időközben szembe jött valaki, akkor természetesen visszament jobbra, de különben jobban szerette a szembesávot. Komolyan mondom egy idő után már iszonyat ideges voltam. Legbelül torkaszakadtamból kiabáltam, hogy "takarodjál már vissza a jobboldali sávba, a saját életeddel szórakozzál barátom", de mivel a többi utas egész nyugis volt, így gondoltam, hogy az ilyen baromállat sofőrök errefelé így vezetnek és kész. Ami fölött nem tértem napirendre az az volt, hogy néha éles kanyarban is a szembesávba mentünk. Azt hittem, hogy megkekkenek. Baj Hál' Istennek nem történt, haladtunk előre és időben voltunk. A legnagyobb poén Tumbes előtt fél órával történt. Ekkor ugye már este 3/4 9 volt és koromsötét odakint. Szóval megyünk előre kb. 80-100-zal, amikor az autó fényszórói egyszerűen elkedzek halványodni és kb. 3 perc múlva a "városi fény" erejét bírták csak max. produlkálni. A sofőr egy kicsit lassított de 80-nal még ekkor is tutira haladtunk. A KOROMSÖTÉT ÉJSZAKÁBAN!!! Aztán egy apró lakott területre érve megállt, hogy megnézze mi a gáz. Sajnos nem tudott semmit sem csinálni, s hogy könnyítsen a leliismeretén (vagy valami máson), a balhátsó kerék mellé állt és levizelte azt. Azt hittem meghalok a röhögéstől. Korábban is láttam egyébként már ilyet, hogy az emberek a járművek kerekére (vagy a mellé) kisdolgoznak. Lámpa és világítás híján szóval nem maradt más hátra, megkíséreltük a maradék 30 km-t a vaksötét éjszakában. Ilyen még nem volt de imátkoztam ezerrel! Kb. 10 percet haladtunk (ekkor ugyan már csak 60-nal mentünk és fogalmam sincs, hogy a sofőr hogyan látta az utat), amikor egy másik limuzin, ami ugyancsak Piura-ból jött, beért bennünket. Mivel haver volt a srác a másik kocsiban, így beállt elénk és az ő fényét követve nyomultunk előre a maradék 20 percben, mondanom sem kell kb. 100 km/h-val. Furcsa dolog de visszajött a biztonságérzetem egy idő után. Mindennél lehet rosszabb, ugye... :)

Este 9.20 körül aztán beértünk Tumbes-ba. Maga a városka az égvilágon semmiről nem nevezetes és látnivaló sincs itt, viszont megállni és megszállni tökéletes volt. Amint kiszálltam a limuzinból azonnal a túloldalra sétáltam egy Hostel Amazonas nevű egységbe. 20 sole volt egy éjszaka egy ágyas szobában privát fürdőszobával, amit gyorsan el is fogadtam. Amikor a recepciós csáveszt megkérdeztem, hogy van-e melegvíz, azt válaszolta, hogy az nincs, csak rendes, normál víz. Elmosolyogtam ezen... Cuccaimat leraktam a szobában, majd azonnal vacsorázni indultam. A 2 sarokkal arrébb lévő csirkés étteremben a limuzinsofőr is ott evett, így a vacsorát vidám semmiről nem szóló beszélgetéssel vészeltem át. Vacsi után még egy fél órát interneteztem, majd hazamentem bepihenni. Lefekvés előtt még eszközöltem egy megtiszító fürdést és azt kell hogy mondjam, hogy a zuhany nem is volt annyira hideg és a párás fülledt levegőben jól is esett a hűsítő víz. Oh yeah. Mindenezek után pizsi, balrafordulás és paff... :)

Tumbes és az utolsó néhány óra Peruban
2004-05-26
Reggel 9 lehetett mikor felpattantak a szemeim. 10 órát aludtam végre (ágyban), teljesen visszajött az életkedvem. :) Lustiztam még egy pár órát, majd frissítő zuhany és összepakolás következett. Mivel Tumbes-ben tényleg semmi látnivaló nincsen, ezért csak az országelhagyás előtti legszükségesebbeket akartam még elvégezni. Pénzváltás, taxikeresés és a maradék aprópénz elköltése.

A hostelből kijőve azonnal letámadott egy taxisofőr gyerek és egy előnytelen üzlettel "kecsegtetve" próbált elcsábítani, hogy vele menjek a határra. Mondtam neki, hogy még van 1-2 dolgom, majd beszélünk de nem hagyott békén. Így megígértem neki, hogy még visszatérünk a dologra. Először is elsétáltam az előző esti csirkéshez, hogy koraebédet egyek. A reggelihez már késő volt és tartalmas kajára vágytam. Kaja közben beszélgettem a tulajdonosokkal - akikről kiderült, hogy ecuadoriak - és segítségükkel részletes információt szereztem a határátkelés és az ecuadori Cuenca városába való eljutás legolcsóbb módjáról. A határig nem taxi, hanem limuzin (2 sole 15 helyett) és a kipecsételés után újabb 2 sole-ért mototaxi. Fain. Megköszöntem a készséges segíségnyújtásukat és visszaballagtam a hostelbe a cuccaimért. A hostelből kijőve hatalmas zsákommal a hátamon azonnal odajött hozzám a már említett taxisgyerek mire közöltem vele, hogy csak akkor van üzlet, ha 4 sole alatt visz el. Különben már a konkurrencia nyert. Erre a csávókám nem tudott mit szólni, hanem faképnél hagyott. Korábban még azt hazudta nekem ez a fickó, hogy a határ túloldaláról Cuenca-ba déli 12-kor megy az utolsó busz (ezzel akart rávenni, hogy azonnal menjek vele) de hála az étteremtulajdonosok ŐSZINTE és valós információnyújtásának erről is kiderült, hogy csak kamu, mert este 9-ig van busz. :)

Indulás előtt még gyorsan elszaladtam egy bankba dollárt kivenni (Dél-Amerika országainak felében a bankautomaták helyi pénzt és dollárt is kiadnak, lehet választani) és a maradék sole-t dollárra váltani, majd ismét leszólítottak határátlépés ügyében, ezúttal egy utolsó utasra váró limuzinsofőr. Megkötöttük az "üzletet" (2 sole a pecsételős helyig), majd 20 perc alatt elrobogtunk a hivatalos határátlépő állomáshoz a Tumbestől 27 km-re lévő Aguas Verdes városkába. Itt gyorsan átestünk a formalitásokon, kipecsételtek Peruból. Még a limuzinból kiszállva két fiatal 20 év körüli perui srác akaszkodott rám és megkértek, hogy hadd jöjjenek velem a tényleges határig, ami még plusz 3 km volt a hivatalos állomástól. Mondtam nekik, hogy jó, jöjjenek. Együtt robogtunk tehát 3 km-en át (jópofák ezek a mototaxik, egész kényelmes bennük az utazás), majd megérkeztünk a határ mellé. Ahonnan a taxi ledobott még 2 háztömbnyit kellett gyalogolni. A srácok jönni akartak velem de én mondtam nekik, hogy köszi a segítséget (odaadtam az egyiknek a maradék össz. perui pénzemet, ami 50 centimos volt) de az egyik (név szerint José) mindenképpen ragaszkodott, hogy velem akar jönni, mert a túloldalon a buszállomáson adnak neki egy kis részesedést, ha utasokat hoz. Azt is közölte, hogy nyugi, tőlem semmi pénzt nem akar. Mondom "jjjjo". Aguas Verdes városka egy iszonyat pezsgő koszfészek, utcai árusok és boltosok tömkelege árulja a szajrét, a ruhától a CD lemezeken át az órákig. Megy a kiabálás és a szédítés. Engem persze nem kaptak meg... :) Pár perc séta után aztán elértünk a tényleges határt jelentő hídig. Hatalmas tábla köszönt el a kifelé menőktől: VISZLÁT PERU, KÖSZÖNJÜK A LÁTOGATÁSÁT!!! (Szívesen...)

És most egy extra gondolatsor, összegeznem kell 1-2 dolgot Peruval kapcsolatban...

Először is az ország természeti szépségei páratlanok. Már ami az Andok csúcsait, völgyeit és nemzeti parkokat illeti. Főleg délen és az ország közepe felé szinte minden zöld, míg a tengerpart végig kopár. Az ország déli része ugye az Atacama-sivatag folytatása és ez a sivatagos éghajlat még az ország északi tengerparti részein is tapasztalható. Peruban tehát mindenképpen a hegyeket ajánlom vizitre még akkor is, ha az tengerszint fölötti átlag 3000m magasság egy kicsit megzavarja az embert. Ami a történelmi kincseit illeti (főleg az Inka birodalomból hátramaradtakat), egyedülálló csodát találunk ezen a vidéken. A Camino Inka és a Machu Picchu maga az életreszóló mese, egyszóval az idelátogatók számára kihagyhatatlan! Az egyetlen dolog, amit nagyon sajnálok, hogy nem néztem meg egy Iquitos nevű városkát a dzsungelben az Amazonas folyó partján. Ez ugyanis egy party városka - annak ellenére, hogy szárazföldi úton nem lehet megközelíteni, csak hajóval és repülővel - és Peru legjobb dzsungelexpedícióinak kiindulópontja. Az időm viszont sajnos limitált, így ha tovább maradok Peruban, a végén egész Közép-Amerikát ki kell hagynom. És az már szinte most teljesen biztos, hogy a tervezettek közül Nicaragua, Honduras és El Salvador ki fog maradni. Egyszerűen nem lesz ezekre időm.

Az egyetlen dolog Peruval kapcsolatban ami nem fain, az az emberek. És EZ egy komoly kérdés. Nem akarok általánosítani de a legtöbb perui akikkel én kapcsolatba kerültem nem oké. Hazug szemét haszonlesők. Én ilyet komolyan mondom még életemben nem láttam. Minden kereskedő és turistákkal valamilyen módon kapcsolatban lévő ember hazudik. És nem csak arról van szó, hogy egyes dolgokért kétszeres árat akarnak elkérni, hanem az általuk adott információ sem igaz. Sok esetben halálbiztosan adnak tanácsot olyan dolgokkal kapcsolatban, amiről fogalmuk sincs. Busztársaságok ügynökei hetet-havat összehordanak, hogy tőlük vedd a jegyet és szinte SEMMI nem igaz azokból a szolgáltatásokból amit ígérnek. (Kivétel a jó hírű és jó nevű drágább társaságok.) Utazási irodák ügynökei mindennek elmondják a konkurrenciát, csak hogy velük menj. Úton, útfélen megtalálnak a valamilyen módon "pénzt belőled kiszedni akarók". Egyszerűen utálom az őszintétlenséget. Falra mászok tőle. Emlékeimben kotorászva azok a peruiak akikkel még new yorkban dolgoztam együtt, ugyanilyenek voltak. Jó srácok voltak és rendesek de valamiért mindig volt egy kis kamu abban, amit mondtak. Az itteni emberek sem rossz szándékból hazudnak szerintem, egyszerűen csak benne van a vérükben, hogy a világ így működik. És ez nagyon nem oké. Vannak persze nagyon kedves csupaszív emberek itt is, de ők nem kereskedők. Azt tudom csak ajánlani tehát mindenkinek aki Peruba látogat, hogy barátokat csak komoly válogatás után fogadjatok a szívetekbe. Nekem ez sajnos nem sikerült, így örömmel hagytam el Peru-t. Elegem lett az emberekből. ADIÓS!!! :)

Folytatás: Ecuador (2004.05.26.)



Home  - Napló  - Peru  - Chiclayo & Tumbes

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)