Magamról egy pár szóval...

A kezdetek...
1975. kos havában születtem Székesfehérváron. HAJRÁ VIDI! :) Egy frankón kommunista hangulatú lakótelepen nőttem fel, "szinte" utcagyerekként. Imádtam mindig a szabadságot és utáltam, ha szabályozni próbálnak. Szüleim ritka de kemény fenyítéseitől viszont nagyon féltem, ezért azt az utat kellett járnom, amit ők elképzeltek nekem. Ez utóbbiért nagyon hálás vagyok és leszek nekik örökre. Ha rajtam múlik, ma már a Délinél én mennék oda hozzád, hogy adj légyszi egy százast cigire. :)

A folytatás...
Szüleim szorgalmas közbenjárására 9 éves koromban zeneiskolás lettem. Ugyan ezt ma már nehéz elképzelni de az annak idején választott hangszeremet akkor még alig értem át. Apám nyomdokaiba lépve (aki gyerekkorában 5 évig foglalkozott ezzel a hangszerrel) én is fuvolás lettem de vele ellentétben ezt a tevékenységemet egészen 23 éves koromig többnyire folyamatos komolysággal űztem. Akkor szereztem ugyanis diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészetin, Debrecenben. Főiskolás éveimet megelőzte persze 4 év fehérvári gimi (Vasvári!), ahol akaratom ellenére (angolos osztályba jelentkeztem, hogy legalább a 2. helyen megjelölt sima tagozatra felvegyenek), mégis nyelvi csoportba kerültem, így - szerintem - tökjól megtanultam angolul, s ennek ma nagyon sokat köszönhetek. Nyelveket tanulni muszáj. Ez az élet Babócsai néni.

Diploma, vagy nem diploma az itt a kérdés
Főiskola után rájöttem, hogy nekem akármennyire is életem a zene, egyelőre nincs hozzá elég türelmem, hogy kihozzam magamból azt, ami talán bennem van. Ehhez ugyanis rengeteg gyakorlás szükséges, én pedig akkor valami újra vágytam. Bele is fogtam 1-2 dologba (IT terület, majd koncertszervezés), de sajnos a számításaim nem jöttek be. Többek között ezért is határoztam el, hogy nekivágok a világnak, aztán lesz ami lesz.

Az utazásmánia születése
Szerencsés gyerek vagyok azt hiszem, mert a szüleim a nyaralások alkalmával soha nem a nagyszülőknél hagytak, hanem bárhova mentek, mindig cipeltek minket a bátyámmal, s így 10 éves koromra már bejártam fél Európát. A világlátásnak köszönhető másfajta életszemlélet már elég korán meghatározta gondolatvilágomat. A zene által már tizenévesen rengeteg helyre eljutottam, s annyira belejöttem ebbe, hogy 21 éves főiskolás koromban egy egész éven át melóztam, hogy aztán a megkeresett pénzt 2 hónap alatt elverjem egy ausztráliai nyaralásra. Volt ugyan 1-2 ismerősöm odakint, de meglehetősen kevéskéből kellett kihozni az egyedül töltött időt. Néha még éheztem is egy kicsit, de nem bántam. Semminek nem örültem volna jobban ezért a pénzért, mint annak a csodálatos élménynek, amit átéltem.

A profizmus kérdése
Van, aki azt az utat választja, hogy egy adott szakterületen műveli magát a profizmus non plus ultrájáig. Ők azok az emberek, akik újat teremtenek, előrébb viszik a világot és ez nagyszerű. Én erre egyelőre még nem voltam képes. Belefogok valamibe és rájövök, hogy még ott van 50 másik dolog, amit szívesen csinálnék. Pl. New Yorkban megtanultam egész jól beszélni spanyolul, s ugyan az írással még gondok vannak és nyelvtanilag is van mit pótolni (ezt a spanyolul beszélők az oldal spanyol részében azonnal észreveszik), már újabb nyelv megtanulására vágyom. Ha más nem, egy olyan szinten mint a spanyol. Ahhoz, hogy el tudjak beszélgetni az utca emberével, az ő nyelvén. Ezáltal kerülsz közelebb egy másik világ másmilyen embereihez. És nekem ez nagyon sokat ér. Nyelveken kívül meg akarok még tanulni ejtőernyőzni, búvárkodni, vízisielni, lovagolni, meg játszani még vagy 2 hangszeren. Szeretnék majd egyszer - amikor már lenyugodtam - összehozni egy együttest is és jókat örömzenélgetni. Jó lenne megtanulni alapvető szakmákat is, mint a festés, lakatos meló, kőműves szakma, meg ilyenek. Szeretnék eljutni egy olyan szintre, hogy bárhova vessen az élet, akkor is feltaláljam magam és visszahozzam magam akár 0-ról is. Az olyan tökjó lehet, nem??? A legnagyobb problémám az csak az, hogy túlontúl preventíven látom a dolgokat (vagyis sokszor felállítok hibás elméleteket is az események esetleges jövőbeli lefolyásáról), ezért sokmindent képes vagyok félbehagyni, még mielőtt ténylegesen kiderülne, hogy lehet-e egyáltalán valami eredménye a munkának, vagy sem. Hát, ez talán az én keresztem de azért próbálok ezen változtatni.

A lustaság félegészség...
Alapvetően egy állati lusta gyerek vagyok azt hiszem. A fent említett "vágyakért" küzdeni fogok a magam módján de most még nem látom, hogy mindenre lesz-e lehetőségem, időm, vagy erőm. Ennek ellenére sokmindent megéltem és megtanultam az életből amit semmiért nem adnék már most sem. Hogy az élmények fain vagy gáz csávóvá neveltek-e, én nem tudom. Én mindenesetre jól érzem magam a bőrömben. :)