Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Antigua
Lago de Atitlán
Chichicastenango
Semuc Champey
Flores & Tikal
Lago Izabal
Rio Dulce & Livingston
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Guate Guate

Livingstonból Guatemala fővárosába és egy nyugis délután
2004-09-18
A napot egy "barátságtalan" korai kelés indította. Nem aludtunk sokat de azt legalább nagyon. Mivel a lányokat rábeszéltem, hogy mindenképpen menjenek el Antiguát megnézni és a Pacaya vulkánt megmászni, ezért a nap első felét még közösen terveztük meg. Antiguába ugyanis Guatemala City-n keresztül visz az út, így Guate-igy együtt kellett mennünk. Az LP könyvem nem tűnt igazán időszerűnek, már ami a reggel Puerto Barrios felé induló motorcsónakokat illeti, így megérzésből azt tanácsoltam a lányoknak, hogy keljünk föl fél 6-kor és 6 körül menjünk ki a kikötőbe. Csodák csodájára a megérzésem tökéletes volt, ugyanis 6.30-kor pont indult egy csónak. Hohóóóó. Fel is szálltunk rá, s a Karib-tenger ébredése közepette elköszöntünk Livingstontól. Puerto Barriosba fél óra alatt értünk át, s a csónakról leszállva azt is megtudtuk, hogy fél 8-kor már megy is egy busz tovább Guatemala City felé, így azonnal elkaptunk egy platós pick-up taxit és átkocsikáztunk a buszállomáshoz. A Litegua busztársaság "especial" járata mindössze 80 quetzalesbe került és hála Istennek alig voltak rajta emberek. Azaz volt hely elterülni bőven. Vettünk egy kis reggelit a pályaudvaron, majd felszállunk a buszra, bekajáltunk, aztán bekészülődtünk egy több órás alváshoz, ami néhány felébredés ellenére egész jól is sikerült. Az állandóan játszott mozifilmek hangos zaja idegesítő volt egy kicsit de a fáradtság győzött. Guatemala fővárosába kicsivel déli 12 után értünk be.

A buszról leszállva elsétáltunk egy közeli hotelbe, ahol 65 quetzalért vettem ki egy egy ágyas szobát. Ez az egész guatemalai tartózkodásomat tekintve magasan a legdrágább éjszakám volt, viszont a környék egyéb hotelei botrányosan koszosak és lepukkantnak tűntek ehhez képest. De hát végül is kirúghatok a hámból, pláne az utolsó latin-amerikai éjszakámon, na! A lányok is elkísértek a hotelbe, ahol még beszélgettünk egy utolsót, kontaktokat cseréltünk és búcsúzóul írtam egy-egy CD-t mind a hármójuknak, aztán elsétáltam velük az Antiguába induló buszok megállójába. A busz éppen indult, így csak egy gyors ölelésre és egy puszira maradt időnk. Vidám három napos közös kirándulásunk egy pillanat alatt a "történelem kategóriába" került. Ez egy kicsit ismét elszomorított, mert tényleg eszméletlenül jól telt ez a 3 nap, viszont az élet megy tovább, én meg pláne. :)

A délután hátralévő részében először sétáltam egyet Guatemala City 1-es zónájának a koszos belvárosi utcáin (és a Zona I. a legszebb rész!!!), majd visszatértem a hostelbe, hogy pótoljak egy kicsit a naplóból. Erre a napra már frissítést terveztem, viszont az éjszakai rövid alvás miatt annyira fáradt voltam, hogy tudtam, ebből már semmi nem lesz. Mindenesetre a Guatemalai képeket összeállítottam és egy közeli internetkávézóban felmásoltam azokat a webszerverre, majd hazatértem ismét és váratlan hirtelenséggel annyira elaludtam, mint ide Makó.

Búcsú Közép-Amerikától, továbbrepülés Los Angelesbe, majd Tahitire
2004-09-19
Reggel 7-kor keltem, majd szépen komótosan összecsomagoltam és 8 után nem sokkal kijelentkeztem a hotelből. Guatemalától való búcsúzásként még ettem egy tojásos, babos, platanós, azaz jó kis latin reggelit, majd elkaptam egy 83-mas számú buszt és a reptér felé vettem az irányt. Sajnos rossz oldalra ültem és véletlenül balfácán módra elbuszoztam a reptér mellett, így aztán a végállomásról buszozhattam visszafelé. Grrrrr. Végül is még így is bőven időben kiértem, símán becsekkoltam a csomagjaimat, majd interneztem egy órát és rövid nézelődéssel elütöttem az utolsó 1 órát. (A már előre kifizetett reptéri illeték mellett pedig indulás előtt közvetlenül leszedtek még 20 quetzalra valami egyéb jogcímen, hogy a kutya fáját a kapzsi mindenüknek!) A United Airlines los angelesi UA 844-es járata délután 12.30-kor szállt fel Guatemalából. Az USA-ba induló gépeken szokásos "új típusú" procedúrákat volt szerencsém először megtapasztalni (még a cipőmet is levetették!!!) de szerencsére ezek már úgy mentek mint a karikacsapás. Pár perc alatt túl voltunk mindenen formaságon. Szerencsémre a gépet túlfoglalták és ennek következtében a már kiosztott ülésszámok egy részét meg kellett változtatni, ami azt jelentette, hogy mindenki új székszámokat kapott. Azért írtam, hogy szerencsémre, mert nekem az Economy osztály helyett az új kiosztásban First Class helyet adtak, ami azt jelentette, hogy luxus körülmények között búcsúzhattam el Közép-Amerikától! Juhééééééééj!

Ami a Guatemalával kapcsolatot összegzést illeti, mindenképpen közép-amerikai kirándulásom gyöngyszeme volt ez az ország és kétség kívül ezt a helyet ajánlanám mindenkinek tüzetesebb vizitre. Mind kultúrális, mind természeti szépségeit tekintve egyedülálló világ Guatemala és az biztos, hogy ide még vissza fogok térni az életem során. Összegezve a "246 nap" Latin-Amerikát pedig azt tudnám mondani, hogy az egész egyszerűen fantasztikus volt. Úgy érzem, hogy 14 különböző országot végiglátogatva igazán megéreztem a latin világ hangulatát és talán egy kicsit még a részemmé is vált ez a kultúra, azon belül is legfőképpen a zene. A spanyol nyelvet meg egyenesen imádom és nagyon fog hiányozni. Latin-Amerika a hiedelmekkel ellentétben dugig van csupaszív, segítő emberekkel, s ha kellő körültekintéssek és elővigyázatossággal jár el az ember, akkor a sokak által emlegetett - ezen országokban oly élénken megmutatkozó - bűnözésből nem is lehet igazából semmit sem tapasztalni. Fontos, hogy ne legyen az ember naív, de ahhoz hogy közel kerülj egy ország népéhez, neked is legalább annyira kell bíznod bennük, mint nekik benned. Azt tanácsolom tehát végül, hogy ez legyen az idelátogatók alapvető hozzáállása, mivel az emberekkel való találkozás az élmény egyik legmaradandóbb része. Adiós LATINOS!!!!!!

A repülőút Kaliforniáig 4 óra 20 percig tartott. Az út egy részét egy mellettem ülő eredetileg ohio állambeli, azonban Seattle-ben élő fiatal sráccal beszélgettem át, valamint a már Ecuadorban látott "Day After Tomorrow" (azaz "Holnap Után") c. akciófilmet dikáztam egy ideig, majd írtam egy kis naplót. Az idő meg huss, elrepült, mint a madár és már meg is érkeztünk az "angyalok városába", Los Angelesbe. Az időkülönbség Guatemalához képest mínusz egy óra volt, azaz helyi idő szerint 15.50-kor landoltunk. Még a repülőn kiderült, hogy a L.A. Nemzetközi Repülőtérnek nincsen igazi tranzitvárója, ami azt jelenti, hogy be kellett lépnem az országba, mindenféle bevándorlási papírok kitöltése után persze. Ez mindenféle probléma nélkül meg is történt, a bevándorlási tisztet csak az érdekelte, hogy ha nincs munkám, akkor hogyan tudok ilyen sokáig utazni. Aztán elmagyaráztam neki, hogy ennyi időre még Isten se ad szabadságot, nem hogy egy munkáltató. (Persze az igazságot nem árultam el neki, hogy honnan a lóvé az utazáshoz.) Szerencse egyébként, hogy a vízumom érvényes még egy pár évig, mert így megúsztam a várakozással kapcsolatos kellemetlenségeket. (Mindenképpen sikerült volna vízum nélkül is a tranzit, viszont abban az esetben egy kicsi bezárt szobában kellett volna átvészelni az 5 órás időintervallumot.) S annak ellenére, hogy közöltem a tiszttel, hogy csak 4-5 óra hosszára jöttem, mégis a megszokott fél éves tartózkodási időt kaptam 2005. március 18-ig. Ha ezt tudtam volna előre, hogy ez ilyen símán fog menni, talán úgy intéztem volna, hogy beugorjak New Yorkba na és persze Prepszent Zoli barátomhoz Miamiba. Na mindegy, majd legközelebb talán...

4 óra lézengés Los Angeles Nemzetközi Repülőterén (LAX)
2004-09-19
A bevándorlási procedúrákon túljutva felvettem a gépre feladott hátizsákomat, s a vámon átballagva újra becsekkoltam azt, majd kisétáltam a reptérről a 6. terminál elé és szívtam egy kis amerikai levegőt. Hát, nem is tudom, hogy mit mondjak. Ott volt az orrom előtt a los angelesi reptér híres dupla félköríves épülete, s olyan ismerős volt minden. Pillanatok alatt visszatért belém Amerika szeretete (amiről manapság elég kevesen beszélnek az amerikaiakon kívül) és eszembe jutott, hogy mennyire szerettem New Yorkban élni. Körülbelül egy fél óráig nem is csináltam mást, csak sétáltam a gyönyörű napsütésben, nézelődtem és élveztem, hogy ismét Amerikában vagyok. Furcsa érzés volt, egy kicsit még úgy is éreztem, mintha hazajöttem volna. Végül is rövidke életemből 3 év itt telt el, szóval volt is erre okom, nem igaz? A fél óra séta után aztán átballagtam az Air New Zealand 2. terminálon található irodájába és becsekkoltam az este 20.45-kor Tahiti felé induló gépre. A becsekkoláskor pillanatok alatt el is vették az I-94-es névre hallgató - jogos tartózkodásomat igazoló - turistastátuszomat feltüntető fehérkártyámat és megkaptam az esti beszállókártyát. Ettől a pillanattól fogva már nem is volt visszaút, mindenképpen mennem kellett.

Az estig tartó várakozást sétával, valamint a 2. termináltól 5 percnyire lévő Tom Bradley terminálon való kolbászolással töltöttem, ahol internetkapcsolatot reméltem megtalálni. Mivel azonban 3 perc-et 25 centért számláztak, így úgy határoztam, hogy még sem internetezek. Ez sajnos azt jelentette, hogy a weboldal frissítése igencsak csúszni fog, mivel Tahitin kétlem, hogy olcsó internetet találnék. Ez az élet Mari néni. Az se baj, gondoltam és váltottam 25 centeseket 1 dollárért, majd felhívtam Prepszi barátomat Floridában. Neki szinte ingyen volt a telefon, így vissza is hívott és közel 1 óráig beszélgettünk. Zoli már ugye 5 évvel ezelőtt végigcsinálta ezt amit most én csinálok, így az Óceániai szigetekkel kapcsolatban is kaptam töle egy-két jótanácsot. Beszélgetésünk befejezte után bekaptam egy kis sushi-t (annyira jó volt, hogy el se tudom mondani), majd visszabandukoltam a 2. terminálra. Itt sorbanállás közben összebarátkoztam egy már hosszú évek óta LA-ben élő bolgár házaspárral, akikről kiderült, hogy ők is ugyanazon a gépen lesznek mint én. A biztonsági kapukon való túljutás után - ahol darabokra szedtek ezek a balfácánok, mert a kapu állandóan sípolt valami miatt - újabb telefont eszközöltem, ez alkalommal Giuseppe barátomat, a new yorki olasz-amerikai cimborámat hívtam fel, akivel évekig együtt dolgoztunk. Nagy volt a meglepetés, ráadásul pont az étteremben kaptam el a manust, aki így a beszélgetésünk befejeztével körbe is adogatta a telefont másoknak is, így több volt munkatárs-cimbivel sikerült beszélnem. Komolyan mondom a szívem szakadt meg, olyan "New York honvágyam" volt. A fél órás telefonálás után még szinyeltem egy 40 percet a váróban, majd becsekkoltam a gépre. Az Air New Zealand NZ53-mas számú Los Angeles - Tahiti (- Rarotonga-Auckland) járata kicsivel 21.30 után, 40 perces késéssel szállt fel az USÁ-ból. Mivel a LAX repülőtér közvetlenül a tengerparton van, így 1 perccel a felszállás után már a Csendes-Óceán felett szárnyaltunk, s az ablakon kifelé bámulva szomorúan intettem búcsút a kivilágított Amerikának.

Most aztán tényleg ennyi volt az Amerikai kontinens, irány Óceánia, majd Auszrália és Ázsia! (...és pár hónapos Északi Földféltekén tett "kitérő" után visszatérek a Déli Féltekére, ahol majd csak most jön a nyár!!!)

Folytatás: Érkezés Francia Polinéziába (2004.09.20.)



Home  - Napló  - Guatemala  - Guatemala

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)