Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Anglia
Brazília
Argentína
Chile
Bolívia
Peru
Ecuador
Kolumbia
Venezuela
Panama
Costa Rica
Nicaragua
Honduras
El Salvador
Guatemala
Francia Polinézia
Cook-szigetek
Fiji-szigetek
Új-Zéland
Auckland
Whangarei
Whitianga
Rotorua
Taupo
Tongariro N.P.
Napier
Wellington
Picton & Blenheim
Abel Tasman N.P.
Kaikoura
Arthur's Pass N.P.
Westland N.P.
Queenstown
Fiordland N.P.
Invercargill
Dunedin
Mt. Cook & Lake Tekapo
Christchurch
Hong Kong & Macau
Indonézia
Szingapúr
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Nelson & Abel Tasman Nemzeti Park

Blenheim - Nelson - Marahau: Útban az Abel Tasman Nemzeti Park felé
2004-11-11
Blenheimet reggel 10 után hagytuk el Nelson felé. A reggel is szerencsére nyugis volt, egészen 9-ig aludtunk és a legnagyobb nyugalommal készültünk el 10-re. Neilnek nem volt kedve megint vezetni, így ismét én vállaltam a sofőr szerepét. A Blenheimből Nelsonba menő 6. számú út egész fain területeken vezetett keresztül, főleg Havelock városkája után. Hatalmas zöld völgyek, hegyek (szóval a már megszokott Új-Zéland) és kanyargós utak jellemezték a vidéket. A napsütötte Nelsonba kicsivel déli 12 után értünk be, ahol egy kisebb keresgélés után meg is találtuk a város információs irodáját, ahol az elkövetkezendő napokra tervezett Abel Tasman Nemzeti Parkkal kapcsolatban megszereztünk minden fontos infót, lefoglaltuk és kifizettük a szállásokat előre és még a park egyik végéből a másikba közlekedő vizitaxira is megváltottuk a jegyet.

A teendők elrendezése után Floriannal elmentünk egy fodrászhoz megnyiratkozni (15 dolcsi volt, ami nem olcsó de ez otthon sem olcsóbb), majd sétáltunk egyet Nelson belvárosában. Az idő komolyan csodás volt, bár az útikönyv szerint Nelson különösen kivételezett helyzetben van az időjárást tekintve, ugyanis az egész országban itt süt a nap a legtöbbet egy évben. Séta közben aztán összefutottunk Neil-lel és Shaulyval, így a városka modern 40 éves katerdálisát már együtt mentünk el megnézni. A katedrálisban pont egy fiatal orgonistatanonc órájába csöppentünk bele, s a varázslatos orgonazene eszembe is juttatta zenés iskolaéveimet, amikor zenekarokkal és mindenféle kórusokkal én is jó sok időt töltöttem az Isten megannyi házában. Ez egy kellemes emlék volt és egy kicsit még nosztalgikus is lettem tőle. Rájöttem, hogy bármit is fogok magammal a megélhetésért kezdeni, a komolyzenélést meg kell magamnak hagyni hobbinak, mert az olyan békét adó, mint semmi más. A templomból kijőve aztán visszaballagtunk az autóhoz, elmentünk bevásárolni ezt-azt egy közeli New Worldbe (szupermarket), majd elindultunk az Abel Tasman N.P. irányába.

Az útikönyvek és az információs iroda is azt javasolta, hogy a park közvetlen szomszédságában található Marahau nevű falucskában keressünk szállást, így hát emígyen tettünk. Ez már egy kicsit kacifántosabb volt, mint általában és így csak a harmadiknak kinézett helyen találtunk szabad szálláshelyeket. (Új-Zélandon ugyanis annyi a hátizsákos hostel, hogy ez nagyon ritkán fordul elő.) A lényeg viszont az volt, hogy találtunk helyet, így be is jelentkeztünk a Marahau Beach Camp-be, először még sétáltunk egy kicsit a tengerparton, majd főztünk egy komoly vacsit és a nap hátralévő részében már csak pihiztünk és lelkileg rákészültünk a ránk váró 2 napos túrára. A vacsikészítés közben a tévében hallottuk, hogy a közel-keleti Old Shatterhand, Yasser Arafat bácsi az árnyékvilágba költözött. Hát, erre is biztos emlékezni fogok, hogy ezt itt tudtam meg. Lefekvés előtt még írtam egy kis naplót egészen este 11-ig, majd bedobtam a szunyát, ahogy kell.

Abel Tasman N.P. Túra: 1. nap
2004-11-12
Egy rövid reggeli cuccolgatás után átvittük a hátrahagyandó cókmókjainkat a Marahau Beach Camp irodájának tárolóhelyiségébe, majd elgurultunk a közeli Aqua Taxi telephelyére. A vízitaxira, csakúgy mint az esti bungalós szállásunkra már Nelsonban megvettük a jegyeket, így ezzel nem kellett időt tölteni. Nem sokkal 9 után már a vizet hasítottuk a 225 lóerős Honda motorral felszerelt csónakban. Az idő ekkor még napos volt de sajnos már egyre kezdett befelhősödni, ami nem volt jó jel. Azért még reménykedtünk...

De miért is jöttünk az Abel Tasman Nemzeti Parkba? Először is azért mert szeretünk sétálni stenk helyeken. Másodszor meg azért, mert "más utazók" állítása és a Lonely Planet szerint is a szépsége miatt ez a park az egyik legnépszerűbb Új-Zélandon és mindenképpen kihagyhatatlan. Hogy ez tényleg így van-e azt persze mi nem tudhattuk de mivel való igaz, hogy ez az egyetlen igazi tengerparti, csodálatos fehérhomokos beach-ekkel tagolt túraútvonal, ezért szinte biztosak lehettünk, hogy nem fogunk csalódni. Hát ezért jöttünk. Maga a túra teljes hosszában 51 km-es, ebből mi egy rövidebb részt választottunk csak, a kicsivel félúton túl található Awaroa-öböltől vissza Marahau-ba. És mivel ez nem körtúra, mint a Tongariro pl. ezért nem szándékoztunk kétszer megcsinálni az utat, s ezért motorcsónakáztunk el Marahauból a kezdőpontunkra, hogy onnan aztán egyirányban 2 nyugis sétával teli nap alatt "hazaballagjunk". Az Abel Tasman Nemzeti Park érdekessége egyébként, hogy egyes tengeröblök mögötti lagúnák dagály idején megtelnek tengervízzel, s ilyenkor a túraútvonal ezen részei teljességgel járhatlanok. Ebből az is következik, hogy ha az ember nem kellő körültekintéssel és a dagály idejét figyelembe véve tervezi a sétát, akkor a lagúnás szakaszokon igencsak el lehet időzni az apályra való várakozással.

A motorcsónak sofőr-idegenvezetője egy 30 körüli kiwi srác volt, aki első lépésben elvitte a csapatot egy közeli öbölbe, ahol egy állítólagos Új-Zélandi jelkép, a "Split Apple Rock" volt található. (Ez egy középen kettéhasadt hatalmas alma alakú kő, mely a srác állítása szerint világszerte szerepel mindenféle utazási irodák Új-Zélandra "csábító" plakátján.) Na, hát ezt is kipipáltuk. :) Ezek után észak felé vettük az irányt és az Abel Tasman Nemzeti Park kisebb-nagyobb öblei mellett haladtunk a célállomásunk, Awaroa felé. Útközben még megálltunk embereket "ledobálni" Anchorage Bay-ben, Bark Bay-ben és a dagályra való tekintettel kisebb lagúnákba is becsónakáztunk, valamint egy pár perces kitérő alkalmával megnéztünk egy pár lustálkodó fókát a parthoz közeli Tonga-szigetnél. Végül is 45 percet töltöttünk a vizitaxiban és 9.50-re értünk Awaroa-ba. Mivel a túrát 2 naposra terveztük és az első estét a Bark Bayben található bungalóba foglaltuk le, ezért csak az Awaroa és Bark Bay közötti 3 órás szakaszt kellett lesétálnunk. Sajnos a sétánk kezdetére már teljesen beborult az idő, ezért már csak rimánkodtunk az égiekhez, hogy ne essen az eső.

A 3 órás sétát gond nélkül lenyomtuk Bark Bay-ig, csak az Onetahuti Beach északi végénél található lagúnánál a dagály elvonulására kellett várnunk egy kicsit. Végül is várakozás helyett levettük a cipőinket és átgyalogoltunk a térdig érő vízen. Valószínűleg az időjárás is közrejátszott, meg talán a paradicsomi környezetre való előzetes várakozás miatt is egy kicsit csalódottak voltunk, de a park nem azt nyújtotta, amit vártunk, azt kell mondjam. Valahogy többet reméltünk a híres és csodás Abel Tasman parktól. A szinte trópusi erdő és a tenger találkozása tényleg stenk látvány volt (még borús időben is) de semmi olyan lélekzetelállítót nem láttunk, mint pl. a Tongariro Parkban. Néha-néha megálltunk egy-egy beach-en és pihiztünk egyet, de igazából semmitől sem dobtunk hátast. A séta persze kellemes volt és a vártnak megfelelően be is értünk a Bark Bay-en található vendégházba 14.30-ra. Érkezéskor sajnos kiderült, hogy se gáztűzhelyek, se iható víz nincs a házban, ami már csak azért is felháborított bennünket, mert a nelsoni információs irodában ezek létezésére nyugodtam rányomta az ENTER-t a fiatal minket segítő Jen nevű lány. Másodszor pedig 25 megveszekedett dollárt fizettünk a bungalós északánkért, amiben ezek szerint csak egy matrac volt benne és fedél a fejünk fölött, semmi más. EZ RABLÁS! A krízist persze leginkább az okozta, hogy a magunkkal hozott kaják legalább 50%-a főzni való étek volt, így azonnal felére korlátozódott a felhasználható készlet. Én azonnal kikeltem magamból, de Neil halvérűsége átsegített minket a problémán, ugyanis a parkőrt sikerült megkérnie, hogy használhassuk az övét. Ettünk is frankó kis kínai nudlit és sok-sok nutellás kenyeret, ittunk meleg teát, stb. Jujj de jól esett.

Kajálás után aztán bedobtam a szunyát és csecsemő módjára aludtam vagy 2 órát. Aztán 6 felé fölkeltem, ébren kókadoztam vagy 2 és fél órát, majd végül fél 9-kor végleg bedobtam a türcsit és pontot tettem a nap végére.

Abel Tasman N.P. Túra: 2. nap
2004-11-13
Reggel 8 körül keltünk, majd 10-ig elszöszmötöltünk ezzel-azzal. Az eső lába olyannyira lógott, hogy szinte már meg is rugdoshattuk a cipőjét (ha ha), s ez aztán igazán nem tett minket boldoggá. Reménykedtünk, hogy talán a 2. naptól már napos időnk lesz, elvégre is egy ilyen tengerparti séta akkor az igazi, ha süt a nap. De sajnos ezen a napon sem nyertünk hangszórót. Annyira nem hogy már az indulásunkkor szemerkélt az eső és ez egyre csak rosszabb lett.

A séta elején még együtt gyalogoltunk de aztán egyre szétszakadozott a csapat. Florian - a legprofibb fényképész a csapatban egy matuzsálemi Nikon géppel - leghátult gyalogolt és szinte minden fánál megállt fényképezni. Egy idő után már nem bírtam ezt a lassú iramot, ezért előresiettem és felzárkóztam Neil-hez és Shaulyhoz. A viszonylagosan motonon látvány (sok-sok fa, homokos tengerpartok, apró lagúnák) miatt a sétánk egyre gyorsabb és megállásmentesebb lett és csak gyalogoltunk egyre gyorsabban előre. Néha persze megálltunk kifújni magunkat de nagyon jó időt futottunk ennek ellenére. A gyors sétának az lett az eredménye, hogy Floriant teljesen magunk mögött hagytuk, így az Anchorage Bay-nél tartott fél órás "snackebédünk" után az egyik táblán hagytunk egy üzenetet, hogy majd Marahau-ban találkozunk, majd nekivágtunk az utolsó résznek. Az eső időközben eleredt és egyre erősebben kezdett hullani, így az utolsó két órában szinte megállás nélkül vágtattuk előre Neil-lel. A végén már Shauly sem bírta az iramot és ő is lemaradt. Neil-lel csak sóhajtoztunk, hogy miért esik az a nyavalyás eső amikor jó időnek kell lennie, és hogy mennyire nem élvezzük a sétát egyébként és különben meg alig várjuk, hogy visszaérjünk Marahauba. A sétában az esőn kívül az volt a legidegesítőbb, hogy mivel az egész park tele van hegyekkel, dombokkal, ezért nem lehetett símán előre haladni, azaz minden egyes öbölnél félköríveket írtunk le a hely oldalában a nem egyenesen előre haladó ösvény miatt. Na, ezt jól megaszondtam. A lényeg, hogy rengeteg volt a gyaloglás és lassú volt az előrehaladás. Mindenesetre du. 5.30 magasságában visszaértünk Marahauba és egy 20 perc után Shauly is beért Floriannal. Lenyomtuk tehát az Abel Tasman túrát, s ezt is kipipálhattuk. Végül is nem bánom, hogy megcsináltuk de ha csak nem egy beachőrült az ember, én a hegyvidékes sétákat sokkal inkább javasolám, mint ezt.

Az este már semmi különöset nem csináltunk. Főztünk egy kis paradicsomszószos tésztát, ettünk jó kis csokis kekszet és tévéztünk meg tévéztünk. Sokadszorra megnézem a City of Angels című igen szomorú végű amerikai filmet Nicolas Cage-dzsel és Meg Ryan-nel a főszerepben, majd 11 óra magasságában elszunnyadtam mint egy újszülött.

Folytatás: Kaikoura (2004.11.14. - 11.16.)



Home  - Napló  - Új-Zéland  - Abel Tasman N.P.

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)